Nagyon tetszett neki, amikor félbevágták a disznót, és sorban mindenről elmagyaráztam, hogy mi is az. Szép is volt, és Erzsó biológiai műveltsége már elég ahhoz, hogy mindenhez legyen hozzáfűzni-valója, hogy egyedül megismerje a vékony-és vastagbelet, hogy rácsodálkozzon, hogy a tüdő rózsaszín, de tudja, hogy a városiaknak bizony feketébb, nem is beszélve a dohányosokéról... De a malac nem dohányzott, ezt megállapítottuk.
Miska álmos is volt, fázott is - az idő nem kedvezett nekünk, hideg, szeles, esős nap volt, igazából a disznóvágáshoz nem elég hideg, de távolról sem tavaszias. Andris körbejárta a gyerekekkel az állatokat, gépeket, mindent megnéztek boldogan. Kaptak játékokat is, a fedett teraszon autóztak. Egy idő után láttam, hogy Misit nem érdemes tovább hajszolni, segíteni ő még nem is igen tud, bementem vele a kis tanyaházba, ahol elhelyezkedett az ölemben, és a nap többi részét ott is töltötte disznósajt-rágicsálással, alvással, ebéddel. Csak Apapinak sikerült újra kicsalogatnia sétálni.
Mert bizony, Ők is megérkeztek, Amami, Apapi, és Tanti, ahogy már Erzsó is nevezi. Amami leült a tanyaházban, mi pedig boldogan beszélgettünk vele, megismerkedett az újabban családtagjainkhoz közelebb kerülő leányokkal, kikérdezte az unokákat munkáról, tanulmányokról.
Eközben persze odakint haladt a munka, a fiatal párok kolbászt gyúrtak, a lányokat szokás szerint ugratták a bél töltőre húzása kapcsán, csak pálinka nem fogyott annyi, mint házigazdáink remélték, úgy látszik, fiataljainkat kisiskolás korukban könnyebb volt ivásra csábítani, mint manapság...
Laci bácsi (is) nagyon elégedett volt Erzsóval, aki boldogan szaladt ki vele az esőbe szarvasmarhákat etetni a tenyeréből. Jó látni, hogy a gyerekeink feltétel nélküli bizalommal fordulnak az emberek felé, s az új feladatok felé is. Ugyanakkor óvatosak is, a szülői megerősítés viszont elfújja az aggodalmakat.
Ebéd után felkerekedtünk, és megnéztük a régi családi kúriát. Nagy boldogság, hogy az eddig iskolaként működő kúriát visszakapta a család, remélem, a maradék formaságok már szépen elintéződnek. A gyerekek persze élvezték ezt is.
Aztán elindultunk haza, a hátsó üléseken mély álomba merültek a kicsik. Este Andris még elugrott Vicziántelepre Patkoló-elcsendesülésre.
Másnap sokáig alhattunk, hála a nagyszülőknek, akik addig játszottak a gyerekekkel. Késői reggelire pedig megérkezett Petyó, Mota és Totó, így alkalom nyílt közösen egy nagyot beszélgetni. Ezt nem is sikerült időben befejeznünk, egy órát késtünk Pátyról, ahol Nagymami és Nagypapi (az én Rochlitz-nagyszüleim) vártak minket. Nagyon sajnáltam ezt az időkiesést, egyrészt a késés érzékeny terület nálam, nagyon el tudok keseredni tőle. Másrészt Ők azok, akikkel a legkevesebbet sikerült együtt lennünk Karácsonykor, mert a közös ünneplésen a nagycsalád sok-sok tagjával találkozhattunk, de természetesen így mindenkire kevesebb idő és figyelem jutott. Most viszont, végre kicsit ott lehettünk Náluk, Nagypapi születésnapja után pár nappal - Isten éltessen sokáig!
A nap pedig nem hallgatott Erzsó határozott utasítására, és lement, mire hazaértünk Bécsbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése