Biciklitúra: a második nap

Szóval Reisenberg szélén ébredtünk, valamikor reggel hat és hét között, Misire, ahogy otthon szoktuk. Kivittem a sátor elé, megmutattam neki, hogy még mindig fél percenként megy el egy repülő a fejünk fölött (úgy látszik, a megfelelő irányban voltunk ehhez Schwechat-tól). A bicikli meg az utánfutó a fa alatt várt az árnyékban, a reggelit kipakoltuk a szántóföld szélére, ahol már ragyogott a nap.

Meglepően gyors sátorbontás és pakolás után elindultunk, még mielőtt nagyon meleg lett volna, vagy feltámadt volna a szél. Amikor utoljára biciklitúráztunk a gyerekekkel, Misi még négykézlábas volt, azóta bizony sokat egyszerűsödött az élet..
Megkérdeztem az első szembejövő bácsit, hogy van-e bicikliszerelő a faluban, de persze nem volt, csak autószerelő. Odagurultunk a járművel, Roni elvitte kicsit sétálni a türelmetlen gyerekeket, amíg én szerencsét próbáltam. Persze eleinte nem akartak velem beszélni, hiszen autó nélkül érkeztem, de végül előhívták a legkisebb, legolajosabb inast a műhely sarkából, hogy adjon nekünk egy csavart. Adott egy jókora csavart, arra szereltük az utánfutó csatlakozóját, a hátsó tengely végleg elnyírt anyáját pedig kicseréltük az első keréken lévőre, mert az még ép volt.
Talpra állítottuk a tandemet, felkapcsoltuk az utánfutót, és irány a Lajta-hegység. Szántóföldek között, csendesen emelkedő utakon, széllel szemben tekertünk a szikrázó napsütésben. Találtunk egy kutat egy útszéli kápolnánál, megtöltöttük a kulacsokat, mentünk tovább. Mannersdorf-tól a régi Bécs-Budapest Szupermarathon útvonalán voltunk, utoljára talán 2004-ben futhattam erre. Emlékeztem, hogy valami szerpentin visz át a hegyen, de reméltem, hogy nem komoly. Sommerein után Kaisersteinbruch felé mentünk tovább, nagyjából szintvonalban, Kaisersteinbruch-nál fordult rá az út a hegységre. A következő falu már a Fertő-tó partján van, hirdette a térkép, addig pedig talán 100 méter magasságkülönbséget kell még legyőzni, felfelé. Amikor először ért hozzá a hátsó kerék a vázhoz, leszálltunk, gyorsan meghúztam a csavarokat, és onnantól toltuk a szerelvényt a szerpentin tetejéig, Roni hátulról az utánfutónál, én pedig a kormánynál fogva. Föntről lefelé már csak attól kellett tartani, hogy a fék megint túlmelegszik, de nem nagyon adtam neki esélyt. Szemlátomást volt annyi légellenállásunk csomagokkal, utánfutóval, hogy hosszú, egyenes lejtőkön sem gyorsultunk úgy nagyjából 30 km/h fölé, az autókra méretezett kanyarok nem okoztak gondot ilyen sebességgel, a fékhez nem nyúltunk gyakorlatilag a lejtő aljáig.
Breitenbrunn!

A falu szélétől, a szőlők fölött elnézve láttuk a tavat (valószínűtlenül fekete színe van a víznek), a végeláthatatlan nádast, a hullámzó bicikliutat, és bizony, az első strandot a távolban. Breitenbrunnban meg kellett tekinteni a sportpályát, ahol a Bécs-Budapest váltóhelye volt, és ahol annak idején a kedvenc szakaszom kezdődött, aztán ráálltunk a nádason át a strandig vezető több kilométeres bicikliútra, és megmondtuk a gyereknek. Erzsó fogadkozott, hogy ő azonnal bele fog csobbanni a vízbe. Így is lett, olyan húsz fokos lehetett a Fertő-tó, de Erzsót nem lehetett megállítani. Misi is ment derekasan, Roni inkább apránként.

(Átvettem. Roni)
   Miután nagy nehezen kicsábítottuk a csibéket a vízből, megebédeltünk a parti kis étkezdében, aztán Andris szokás szerint szerelni kényszerült, a gyerekek meg kézen fogva rohantak fel-alá. A többi vendég nagy örömére.
    Tovább indultunk a tűző napon, a vízhez közel kicsit elviselhetőbb volt a forróság, a szúnyogok sem keltek még ki, békésen haladtunk. Az út főleg a nádas szélén vezetett, a falvakon épphogy átsuhantunk. Purbach am Neusiedlersee, Donnerskirchen, Oggau. Végig szembe fújt a szél, de a táj gyönyörű volt. Siettünk, mert a gyerekeknek még ígértünk aznapra egy csobbanást. Lassan eldöntöttük, hogy nem megyünk teljesen körbe, a magyar részt a fürdés kedvéért kihagyjuk.  Így egy maszatos Cornetto elfogyasztása után (Erzsó: "Mama, legközelebb gombócos fagyit vegyünk, az sokkal finomabb!") felszálltunk a     bicikli-kompra, felküzdöttük a megpakolt tandemet, utánfutót. Aztán igyekeztünk egy gyereket sem vízbe pottyanni hagyni, nem volt egyszerű. Hiszen egész nap ültek, persze, hogy rohangálni szerettek volna!

Erzsó kiszúrta a parton strandoló gyerekeket, akik feketék voltak az iszaptól, meg is állapította, hogy "ezek borzi rossz gyerekek, hogy összekenték magukat fekete sárral". Már akkor sejtettem, hogy hamarosan csatlakozik a borzi rosszasághoz. :)
   A komp Podersdorfig vitt, ahol éppen szörfös-kite-os bajnokság volt. Már esteledett. Andris dobálózott a gyerekekkel, és szabad napozóidőt kaptam. Áldott lélek ez a férj.

 A kézen fogva szaladgálás most sem maradt el. De baleset nem lett belőle, pedig föl-le rángatták egymást ezeken a kis stégeken.

Már besötétedett, és nem mertünk tovább tekerni sátorhelyet keresni, fogalmunk sem volt, merre van olyan terület, ami nem falu, nem szántóföld, de nem is szigorúan védett. Rászántuk magunkat a kempingben alvásra, bár sejtettük, hogy a bajnokság miatt tele lesz, hangos és világos is volt. Mire a sátor állt, a gyerekek is elfáradtak. Erzsó nem akart aludni, de Andris kilátásba helyezte, hogy ha nem alszik el szépen, akkor én a Miska mellett fogok aludni, Erzsó mellé pedig a szigorúúú Papa kerül, és hátat is fordít neki. Ez hatott. Szépen elaludtak, mire Andris a zuhanyzóból előkerült.  

  Mi még beszélgettünk egy keveset, aztán bebújtunk a gyerekek közé, ahogy megígértük. Jó éjszakát!