Misi első napjai az oviban

Bizony, itt Bécsben már kétéves kortól lehet oviba járni. Miska is elkezdte hétfőn nagy lelkesen, két és fél évesen. Itthon nagyon sokat játszanak ketten Erzsóval, sokszor órák hosszat nem is kellene rájuk néznem. Ezért úgy gondoltuk, jobb lenne Misinek, ha délelőttönként nem itthon ülne egyedül, vagyis velem, hanem Erzsóval menne az óvodába. Ez egy pici óvoda, csak egy csoport van, így együtt vannak. Ráadásul megtanul németül. Remélem.

Első nap tényleg nagyon lelkes volt, beszaladt, játszott, én meg a sarokban ültem. Egy idő után Monika (vezető óvónéni) elküldött, hogy egy órára hagyjam egyedül a gyerekeket. Ha baj van, majd hívnak telefonon. Hívtak is. Misit egy másik anyuka ölében találtam zokogva, nem tudták lecsillapítani. A hatalmas gyász oka az volt, hogy egy másik kisfiú belenyúlt a kisautós dobozba! Nem, nem vette ki a kezéből az autót, nem is lökte fel, csak szegény Jonas is ki akart venni egyet a sok közül. Dehát otthon Misi egyedül uralkodik a kisautók fölött, ezt nem könnyű feladni...
Bent maradtam játszani velük még egy órát, aztán hazamentünk.
Ja, Erzsó természetesen egyszerűen megtalálta a helyét, semmi gondja nem volt, mintha nem is lett volna nyári szünet.

Második nap Misi szintén vidáman szaladt be. Én meg vidáman elmentem negyedóra múlva, az óvónénik kérésére. Majd háromnegyed óra múlva vissza a telefonhívásra.
Amint megérkeztem, Miska letörölte a könnyeit, semmi baja nem volt, nem is tudtam kideríteni, mitől fakadt sírva. Monika arra kért, hogy ha egyszer visszajöttem, vigyem haza Misit, Erzsóért pedig jöjjünk vissza egyre, ahogy rendesen. Hurrá, napi kétszer szaladgálhatok az ovi és a Himmelstrasse között! Autóval nem nagy ceremónia, de mégis...

Harmadik nap, szerda. Monika szerdánként nincs bent, Susan egy pót-óvónénivel szokott ilyenkor vigyázni a sok gyerekre. Az idei pót-néni nagyon jónak tűnik, tapasztalt, kedves, külön foglalkozott Erzsóval, aki azzal jött haza, hogy aznap nagyon sokat tanult németül beszélni.
Susannak elmagyaráztam, hogy Misi nem szereti, ha ölelgetik, amikor hisztizik, csak belelovalja magát a keservébe, jobb lenne kicsit egyedül hagyni ilyen esetben, akkor hamarabb letörli a könnyeit. Szó szerint. De erre Susan nem alkalmas, aznap negyed óra után hívtak vissza kétségbeesetten, Susan a kertben hintáztatta az őrjöngő Misit, mert bent a többi gyerek nem bírta a sírást. Döbbenten mesélte, hogy Misi csak még jobban sír, ha megöleli, vagy a többi gyerek simogatja. Pont erre próbáltam reggel rávilágítani. Susan még elmagyarázta, hogy Misi kicsi az ovihoz, talán nem kéne járatni. Van-e már 2 éves? Jó, kicsi a Misi, de az bőven látszik rajta, hogy elmúlt két éves. Szegénynek megnehezíti a dolgát, hogy nem tud németül, az óvónéniknek meg az, hogy teljes öntudattal ordít az arcukba, hogy végre visszahívjanak.
    Délután Andrissal beszélgettünk egy nagyot. Mit rontottunk el Misinél? Mivel lehetne kicsit megerősíteni a lelkét? Egyéniség kérdése, teljesen normális ez egy kétévesnél, vagy el van kényeztetve?
A vége az lett, hogy mindketten megnyugodtunk, és Andris vitte ma a gyerekeket. :) Szuper problémakezelővé nyilvánítom magunkat, hogy ebből feszültség nélkül jöttünk ki!

Ma ugyanis több fronton támadtuk Misi előre eltervezett és mesterien véghezvitt "Gyere vissza, Mama"-hisztijét.
1. Beszéltünk vele. Elmondtuk, hogy az óvoda fontos, és igazából jó is, amit Erzsó megerősített. És, hogy járni fog, nincs más megoldás. (Andris lebeszélt arról, hogy kezdjük újra januárban, amikor 3 éves lesz.) Sírni szabad, ha baj van, de hagyja abba, ha már nincs baj.
2. Andris vitte őket, és vállalta, hogy egész délelőtt az ovi körül bóklászik, zsebében a telefonommal, hogy az óvónénik elérjék. Így Misi tudta, hogy nem én fogok megjelenni, ha bömböl.
3. Kilátásba helyeztünk egy kisautót, amit aznap kap meg, amikor kibírja a déli érkezésemig. Meg is mutattuk neki. Kellőképpen vágyott rá.
4. Elhelyeztem egy dobozka cukormentes cukrot a kis táskájában, amivel Monika talán abba tudja hagyatni vele a sírást.
5. Felhívtam Monikát, és elmagyaráztam neki, hogy Misi szerencsére okos, és sajnos ezt arra használja, hogy hamar felfogja, hogy sírással vissza tud varázsolni engem. Úgyhogy új stratégia: nem jövök vissza. Papa van helyettem, ami biztonságos, de messze nem oyan vonzó. Mármint Misinek. Viszont van cukorka (remélem, abba is tudjuk majd hagyni a cukorkázást), van Erzsó, és lesz kisautó. És ne ölelgessék, hagyják megnyugodni.
Monika megértette, egyet is értett, megpróbáltuk. (Nehezítő körülmény, hogy elromlott az autónk, így nagyon nem akartam a kétszeri oda-vissza menetet, ahhoz kicsit magasan lakunk.)

És igen, sikerült!!! Délre mentem Misiért, boldogan szaladt elém Monika. Erzsó sokat segített, játszott Misivel, elmagyarázta neki a dolgokat magyarul. Misi néha sírni kezdett, de mindig abba tudta hagyni. Hol cukorkával, hol anélkül. Utána vidáman játszott tovább. Csak a WC-t kerülte, de baleset nem volt, otthonig víztornyot játszott. Erzsó is vidám volt, Misi büszke, megkapta a kisautót is. Susan kicsit megorrolt rám, de sebaj, Misi tényleg nem egyszerű eset, és nyilván nehéz mindenkinek, hogy nem érti a nyelvet, s nem lehet öleléssel megnyugtatni.




Remélem, holnap is ilyen jó napunk lesz! Kicsit nehezebb lesz, mert Andris az autót viszi szerelőhöz, Misi pedig a nyáron esett egy nagyot biciklivel, úgyhogy most meg kell mutatnom egy fogorvosnak, mert az egyik foga mozog és szürkül. Így csonka nap lesz az oviban.




Első hétnek nem is rossz. :) Erzsó az Ő beszoktatásánál még két hét után is pityergett az oviban, én meg néha otthon. Lehet, hogy most a nehéz kezdet után a folytatás könnyebb lesz?