Bizony, ilyet ovis korom óta nem éreztem. Főleg olyankor élvezem, amikor még a reggeli oviba-szállítást is Andris intézi. Hihetetlen, hogy nem kell minden délelőtt oviba, iskolába, gimibe, egyetemre mennem, és a gyerekeket sem én szórakoztatom délelőtt.
A háztartás persze itt van, és sajnos nem áll jobban, mint amikor még Misi-program volt délelőtt. Ellenben egész jól beállt egy normál-állapot, látszik az élet a lakáson, de nincs rendetlenség, a takarítás szabályos időközönként megtörténik, csak a mosással úszom el néha, ha esős idő van, és nem szárad, vagy több nap után jövünk haza.
Andris segít a gyerekek körül is, a napi rutinba kedvesen és magától beépített némi - nem is kevés - segítséget. Ő terít meg reggelire, amíg én a két alvó gyereket ébresztgetem, öltöztetem, aztán lecsendesítem, amikor Erzsó rájön, hogy megint nem egyedül öltözött fel, és ennek nem örül. Közben még az éjszaka lejárt mosogatógépet is kipakolja, hogy a nap többi részében egyből belepakolhassak.
Aztán éjjel, amikor hazajön a munkából, általában az utolsó mosást még együtt teregetjük ki. Nagyon hálás vagyok!
Én pedig élem világomat.
Megint többet olvasok, most, hogy túl vagyok a napi egy letehetetlen Fábián Janka-könyvön, és nincs több itthon, visszatértem Johannes Mario Simmel műveihez, persze németül. A történetet, legalábbis a lényegét mindig értem, a stílusát szeretem, az ismeretlen szavak egyre ismerősebbé válnak, bár ezt siettetném.
Járok balettozni hetente egyszer. Erzsó is. Ő kettőre megy, úgyhogy Andris szerda délutánonként itthonról dolgozik, hogy Misi ne egyedül aludjon. Én meg leviszem Erzsót, boldogan felveszi a kis rózsaszín harisnyát, dresszt, szoknyácskát (azt nem lehet elrontani, úgyhogy én varrtam), balettcipőt. Nem, nem spicc-cipőt, csak bőrtalpú gyakorló-papucskát, de egy az egybe olyan, mint az enyém. Táncol, hazaviszem, játszunk, aztán én jövök. Nagyon élvezem, a tartásomon sokat javít, már van egy lány, akivel együtt szoktunk hazafelé villamosozni. Egyébként pedig nagyon elfáradok, amire nagy szükségem van, jó nem csak lejárni a nap végére, hanem keményen dolgozni is érte. :)
Délelőtt bejutok a városba vagy a konditerembe, vagy itthon takarítok egyedül, ügyeket intézek gyerekek nélkül, hatalmas érzés.
Októberben ennek vége lesz, ha minden jól megy. Elkezdek komolyabban németül tanulni. Ami ugyan a szabadidőmet megnyirbálja majd, de végre, végre használnom kell az agyamat, ami nagyon hiányzott. Vajon megvan még egyáltalán?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése