Ezen a héten Andris olyan, de olyan kedves, és elnéző, és segítőkész, és még sorolhatnám, mi minden csodálatos volt, hogy még én is elámultam, pedig ismerem már rég... Különösen nehéz hét volt, az elején a tihanyi nehézségek, cikkek a levegőben, amiket be kellene fejezni, jövő héten pedig ott a doktori szigorlat, igazán arra számítottam, hogy most Ő fog az én segítségemre, támogatásomra szorulni. Így is lett volna talán, de aztán...
Aztán szerda reggelre megbetegedtem. Torokfájás, fejfájás, már éjjel rosszul aludtam, de azt a szerdai napot nagyon nem akaródzott elkezdeni.
Szerdánként Andris távmunkán van, hogy itthon lehessen, amikor én Erzsót balettra viszem, s Misit ne kelljen magunkkal rángatnunk. Igyekezni szoktunk, hogy minél hatékonyabban tudjon otthonról dolgozni, én viszem a gyerekeket oviba, ebédet főzök, csöndben vagyunk.
Ezen a szerdán minden másképp volt. Andris keltette a gyerekeket reggel, hogy én még egy kicsit ágyban maradhassak. Aztán el is vitte őket. Mire legközelebb magamhoz tértem, már azért szólt, hogy lassan indul értük az óvodába, főznék-e valami egyszerűt ebédre, ami szépen elő is volt készítve, így ebédeltetéssel együtt talán másfél órát kellett talpon lennem.
A balett a következő programpont, és Andris ezt is levette a vállamról. Kicsit tartott ugyan a női világ eme bugyrától, de végül eszébe véste, hogy milyen sorrendben kell a ruhadarabokat Erzsóra adnia majd, hátizsákba tette a leányt, és nagy fittyekkel útnak indultak. Én meg aludtam tovább, mert Misi jól nevelt gyermek módjára csöndben is volt a csendes pihenő alatt.
Andris este még pótolt pár munkaórát a napközben elmaradtakból, aztán Ő is elaludt, hogy másnap ott folytassa, ahol abbahagyta, a reggelt egyedül vezényelte le, én még a délelőttöt átpihenhettem. Így csütörtök délre egészen kicserélődtem, a fenyegető betegségből enyhe torokfájás maradt.
Nagyon hálás vagyok ezért a két napért, igazán nem is gondoltam, hogy ilyen is lehet egy betegeskedős nap két és fél gyerek mellett. Ráadásul minden szemrehányás nélkül tette Andris a dolgát kettőnk helyett, egy pillanatig nem kellett rosszul éreznem magam miatta.
Bezzeg amiatt, hogy most itt írok, pedig még csak a gyerekek vacsoráztak, már kezd rossz lenni a lelkiismeretem. Inkább megetetem ezt a könyv fölé görnyedő csodaférjet, mielőtt elveszti a jókedvét!
Jaj, de jó! Sok közös örömet kívánok!
VálaszTörlés