- Nem, azt gondoltam, ehetnénk valahol útközben...
- Akkor inkább együnk itthon!
- De úgy olyan kevés az időnk, ebédre nem olyat terveztem, amit elvihetnénk, de akkor főzök majd estére, és vigyünk almát, kekszet!
Reggel a hajnali szoptatás után játszottam Jancsival, míg el nem álmosodott megint, aztán tovább alhattam. Andris egy idő után fölkelt, a nagyokkal megterített, és már vidáman reggeliztek, mire olyan tíz óra tájban előbújtam. "Kirúgtak a hámból", még mindenki pizsamában és jó meleg köpenyben volt, követelték, hogy én is így csatlakozzam. De aztán indulnunk kellett, gyors öltözés, pakolás, és már sétáltunk is lefelé a Himmelstrassén. Busszal és metróval utaztunk, amit most is nagyon élveztek a gyerekek, majd pont ebédidőre meg is érkeztünk. Jól időzítettünk, alig kellett sorba állni. Minden nagyon szép volt, érdemes megnézni, ha valaki erre jár. A keksz és az alma minden másnál érdekesebbnek bizonyult. A gyerekek számára készített alagutaktól alig lehetett tovább indulni, de amikor sikerült, tágra nyílt szemekkel figyelték a cápákat, vízicsikókat, tengeri csillagokat, Erzsó-méretű algás hátú rákokat..
Hazafelé játszótereztünk az esőben. Vacsoraidőben reklamáltak, hogy két étkezés is kimaradt, de az esti imában MINDENT megköszöntek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése