Hullámvölgy

   Gondolkoztam, hogy írjak-e erről. Talán jobb lesz, ha írok. Semmi nagy baj nincs. Sok kicsi van. Most itt ülök a gép előtt, amikor végre alhatnék, Jancsi is alszik éppen. De közben el kéne pakolnom rengeteg mindent. Be kell tennem egy mosást, na meg elrakni a száraz tiszta ruhát, hogy ki is tudjak teregetni. És fel kellene söpörni. Meg mosni. Meg főzni is kell. Szóval most ahelyett, hogy ez mind gyorsan letudnám, vagy legalább aludnék, itt ülök a gép előtt. 

   A hétvégén nagyon-nagyon fontos és szeretett és várva várt barátaink jöttek vendégségbe, és nem készültem el sem a renddel, sem a takarítással. Le vagyok maradva mindennel. A "tiszta ágyneműt" alig akartam a kezükbe adni, mert nedves, penészes mindenünk, és olyan dohos volt minden, hogy borzasztó. Nagyon szégyelltem magam, pedig tudom, hogy ők aztán nem fognak emiatt rosszat gondolni rólam.
    
    Andrissal megbetegedtünk vasárnapra. A gyerekek tartják magukat, mi náthával küzdünk. Lázunk nincs, de Andris tegnap egész nap feküdt, elég rosszul éreztük magunkat.
   Vasárnap estére kiderült, hogy a kamrában az egerek beköltöztek egy ruhás zsákunkba, amiben gyerekruhák voltak, vagy 10-15 darabot kellett kidobnom, a többi is tele van bolhával. Ma azt is ki kell mosnom. És annyi értékes, meg számunkra értékes dolgot tárolunk még ott, igazából ki kéne pakolnom az egész kamrát.
   Napi 1-3 db csótányunk is előbújik. Soha nem volt még csótánnyal dolgom, a gyerekek miatt nehéz szívvel szórok ki akár mérget, akár irtószert, de ezt nem bírom. Andris szerint nem tartok elég nagy tisztaságot, azért vannak itt. Én úgy érzem, szélmalom harcot vívok a három gyerekkel, magát halálra hajszoló férjjel, és nem utolsó sorban a százéves házzal. Arról nem is beszélve, hogy előttünk ugyebár nagy kutyák laktak itt, akiknek a szőrét lehetetlen kitakarítani a radiátorokból. Hetente egyszer jutok hozzá, hogy felporszívózzam, felmossak mindenhol. Ez is hatalmas fejlődés tőlem, de ezek szerint messze nem elég. A földön szép rend van ilyenkor, de tényleg maradnak lepakolásra váró felületek, jó sok. Szóval igen, akkora takarítást fogok csapni, hogy ne lehessen arra fogni semmit, igyekszem is tartani magam a magasabb igényekhez, de nem tartom reálisnak, egyszerűen nem hiszem, hogy ezen múlna. Amúgy akkor költöztek be, amikor 5 héten át nem voltunk itthon, nem volt sem ételmaradék, sem komposzt-szemetes, se semmi, rend volt és tisztaság.
   
   S, ha ennyi sok baj mind nem elég, tegnap oltást kapott a két fiú. Mit nekünk nyűgösség, oltás utáni nyavalygás, nem, kiderült, hogy Misinek szívzöreje lett, ami eddig nem volt. Halk, nem tűnik veszélyesnek, de utána kell járni, mitől van. És, ha eddig nem lettem volna kiakadva, kiderült az is, hogy "alultáplált". Vagy inkább nagyon kis súlyú a korához és magasságához képest, mert táplálékot kap, és eszik is szépen, lelkesen, sokat, napi ötször.
De most emiatt is kivizsgálás következik. A magam megnyugtatására utána néztem, Erzsó hogy áll, de sajnos vele ugyanez a helyzet. Én TUDOM, hogy ez alkati, én is vékony és pici voltam nagyon, Andris is, és ettől semmi bajunk nem lett, az én gyerekeimnek sincs. Eszünkbe sem jutott volna ilyesmi, ha nem nézi meg az orvos. De most itt van ez is, nyomaszt, nem tudok mit kezdeni az információval, mert esznek rendesen, működnek, ahogy kell, van erejük, csak nem híznak.

    Azt hiszem, a legnehezebb az egészben az, hogy egyedül vagyok. Én vagyok az orvos, az anya, a takarítónő, a betegápoló. Ha valaki gyenge, kicsi, az az én hibám, ha élőlények költöznek a lakásba, ki más lenne a felelős. Andris a sok munka alatt roppan össze, én a sok teljesen természetes, de el nem múló feladatom, felelősségem alatt. És nem bírok többet, most nem. De meg kell próbálnom.És várom Tihanyt, ahol csak hangyák és pókok vannak, meg tavasszal kis fekete bogarak, amik garantáltan nem csótányok. Viszont ott meg Andrisnak még több a feszültség, attól is félek.
   
Tudom én, hogy ezek icipici gondocskák, amikkel más nem is ér rá foglalkozni. Nincs beteg gyermekünk, van munka, lakás, szeretjük egymást.  Tudom, de ettől most nem lesz sokkal könnyebb.