2. nap Bergauf-Bergab

    Reggeliztünk, felpakoltuk a biciklit, és elbúcsúztunk a vendéglátónktól. Megkérdezte, merre megyünk, mondtuk, hogy Friedensbach a mai cél, kicsit Zwettl városkán túl.
"Das ist aber schön. Nur sehr viele Bergab-Bergauf, es wird anstrengend."
Az is volt, gyönyörű, de kimerítő.
   A nagyobbaknak persze el kellett dönteniük, ki hova üljön. Erzsó kedvesen győzködte Misit: "ha Te ülsz az utánfutánban, akkor neked lesz ott a mosoly-baba. De én fogok mindent látni, csak nekem hideg is lesz." Sikerült rábeszélnie erre a kombinációra. Az előző napi próbakör után azt hittük, elég lesz a dupla nadrág Erzsónak, kesztyűt is adtunk rá, hogy biztosan ne fázzon. Kevés volt, a szél átfújt a rétegeken.
    Az út szépen ki volt táblázva, a falvakat sajnos szinte kikerülte, vagy a legszélükön vezették a biciklistákat, vagy kis utakon a szántóföldeken át, rövid szakaszokon az országúton. Élveztük a tandem új agyváltóját, fel tudtunk tekerni a meredekebb emelkedőkön is, amik után az előző váltóval már rég szerelni kellett volna. Hideg volt, fárasztó is, felhős, de száraz idő. A levegőben frissen aprított fűrészpor szállt, jellegzetes fenyő-illat és marhatrágyával táplált föld szaga váltakozott a friss, őszi reggel illatával. Láttunk domb tetején kicsi szélerőművet, gyönyörű traktorokat, régi faházakat a faluszéleken.
   Először olyan másfél óra elteltével álltunk meg pihenni, ülésben ülőket kicserélni, Jancsit megetetni. Egy kedves születésnapi díszt is felfedeztünk, íme:

   Most már gondunk volt rá, hogy esőnadrágot is kapjon a hátunk mögött ücsörgő Miska. Mindkét gyerek örült a cserének, Erzsó ment melegedni a takaró alá, szélmentes kuckóba. Misi pedig megszabadult a "mosoly-babától", aki igencsak hangosan tiltakozott a bánásmód ellen, nem érezte jól magát az ülésben, aludni még csak-csak jó benne, de ébren lenni...
    A következő pihenőhöz kerestünk egy játszóteret. Nagyon hideg volt, viszont szaladgálni, tízóraizni, pelekát cserélni ideális volt, mert asztal is volt, játék is volt. Sőt, a mellettünk zajló útfelújítás miatt mobil-wc is várta az arra vágyókat, méghozzá szagmentes. A kötelező ki-hova-üljön kör után indultunk tovább Zwettl felé. Azaz merre is? Én azt hittem, az ellenkező irányban indulunk majd! Andris térképezett előtte, én is megnéztem, mégis ellenkező véleményen voltunk, rosszul is esett Andrisnak, hogy kételkedem a szavában. De az eddigi út annyira kanyaros-összevissza volt, hogy nehéz volt betájolni magunkat, ezúttal Andris fejében kavarodtak össze az irányok. Felküzdöttük a szerelvényt a hegytetőre, ránéztünk a táblákra, aztán szépen legurultunk, amerről jöttünk.
     Hamarosan Zwettlbe értünk, a nap is kisütött. Megtaláltuk a Hundertwasser Brunnen-t, nagyon kedves kis téren állnak, egyik oldalán városháza, másikon templom, körbe üzletek, Andris kapott is egy pulcsit, mert annyira Andris-színe volt, nem lehetett otthagyni. És szüksége is volt rá.  Jancsi szépen elaludt, be lehetett fektetni az utánfutóba álmában.

A gyerekek nagyot játszottak a téren elhelyezett tűzoltóautón, aztán mentünk tovább a sörgyár felé, meg akartuk nézni. Sajnos azt csak előzetes jelentkezés után lehetett volna, amiről nem szólt az okos könyvünk. De az utcában találtunk magunknak egy kedves kis vendéglőt, ahol meg is ebédeltünk. Misi Mohr im Hemd-et, ami csokis piskóta csokiöntettel és tejszínhabbal, Erzsó rántott húst. Ez így jellemző rájuk. Jancsi is kapott enni, aztán gurultunk tovább. (Innen Andris írja.) Zwettl már a Kamp folyócska mellett van, ami mellett a hátralévő utunk vezetett, szóval arra számítottunk, hogy innentől egyenletesen lefelé megyünk majd. Hát nem ilyen egyszerű az élet, persze.
Zwettl-ből kifelé, az apátság felé már tolni kellett a szerelvényt, benne és rajta a három alvó gyerekkel. Lefelé persze lehetett gurulni, de ez sem volt egyszerű művelet, itt ugye a féket kellett kímélni, hogy a kerék fel ne forrósodjon. A Fertő-tó felé már kipróbáltuk, hogy lejtőn lefelé a tandem elér egy jól meghatározott végsebességet, szépen lehet vele fékezés nélkül ereszkedni, ha nem
csúszik az út és nincsenek nagy kanyarok. Hát itt nedves volt az út, és szűk, beláthatatlan kanyarok voltak, úgyhogy fékezgettünk eleget.
A Zwettl-i apátságot csak kívülről láttuk, betekertünk a várszerű udvarra (itt a Waldviertel-ben a Husziták betörései miatt minden templom várszerű), megcsodáltuk az apátság barokk homlokzatát (mélyszürke nyers gránitból épült falon világos homokkő szobrok és faragványok), aztán óvatosan gurultunk tovább lefelé. Átkelünk a Kampon, egy erdei úton mentünk tovább, legkisebb fokozatban tekerve felfelé nagy nehezen, még mindig alvó gyerekekkel. Átkelünk egy szélfútta fennsíkon, és újra le a Kamp völgyébe. Elvileg itt tóvá duzzasztották, az volt a terv, hogy a parton majd megállunk kavicsot dobálni. Átkeltünk egy-két falun, minden házra az volt írva, hogy csónakot lehet kölcsönözni, de a tóparttal bizony nem találkozunk, és megint felfelé vitt az út. Tudtuk, hogy már nincs messze az aznap esti szállásunk, tekertünk derekasan. Friedersbach-ban a házak épülési sorrendben vannak számozva, egy és talán kétszáz között, és elszórva helyezkednek el a patak mentén a hegyoldalon. Eleredt az eső, a gyerekek még mindig aludtak, valami csoda folytán egy meredek utca tetején meglett a szállásunk.
Roni becsöngetett, egy pillanat alatt előkerült a házinéni, kinyílt a garázskapu, bevittük a gyerekeket a vendégszobába (inkább apartmannak mondanám), jó meleg lett és lehetett uzsonnázni. Jancsi is mászhatott a jól megérdemelt szőnyegén, én pedig három fordulóval felhoztam a cuccokat a bicikliről.
Mi legszívesebben el is dőltünk volna, a gyerekek viszont akkor ébredtek egy jóízű alvásból, tehát volt bennük bőven energia. Kisütött a nap, felkerült az égre a szivárvány, úgyhogy kivittük őket még egy kicsit a falu mögötti mezőre szaladgálni, szivárványt nézni. A házzal szemben egy legelőn bárányok és tyúkok voltak, ezeket persze meg kellett nézni, a földre hullott almát meg kellett kóstolni. Ebből az lett, hogy az almákból darabokat törtünk le és dobáltuk be a tyúkoknak, meg a juhoknak. Jó közel odajöttek a kerítéshez, a gyerekek nagyon meg voltak elégedve.
   Nemsokára besötétedett, szépen lefeküdtünk aludni. Mi pedig felfedeztük, hogy a folyosó végén, a fürdőszobában egy jacuzzi vár ránk. Szépen ki lehetett áztatni az izomlázas lábakat, és alhattunk mi is egy nagyot másnapig.