Thaya-Kamp biciklitúra 1. nap

   Péntek reggel Andris vitte Erzsót és Misit az óvodába, én pedig Jancsival leszaladtam vásárolni. Vettem sok magunkkal vihető ételt, a nagyoknak kesztyűt, Jancsinak egy polár kezeslábast, mert a múlt héten Budapesten felejtettem a meleg ruháit. Andris odajött értem, még együtt elvittük a fáradt olajat a szeméttelepre, megvettük a vonatjegyet, aztán hazamentünk pakolni. Előző nap előkészítettem a biciklis táskákat (minden napra egy, meg egy a meleg ruháknak), csak a gyógyszereket, szerszámokat, és a még aznap is használt tisztasági csomagot kellett összeszednünk. Andris felmálházta a tandemet, felerősítette a gyerekülést, összekapcsolta az étellel megrakott utánfutóval. Jancsinak is beszerelte a babáknak való "függőágyat", amiben kényelmesen utazhatott. Nem mondom, hogy el volt ragadtatva a gondolattól, de beletörődött. Jancsink autózni sem szeret, hason aludna, négykézláb játszana, ezeket járműbe kötve nem lehet megtenni. Azért átszereltem neki az autóból a játékait, aminek szemmel láthatóan örült.

   Indulás! Húsz percünk maradt az óvodai nap végéig, sietnünk kellett kicsit. A Himmelstrassén ügyesen legurultunk, Andris morgott kicsit, hogy a kormány alatt túl nehezek a táskák, de reménykedtünk, hogy a két gyerek majd még kiegyensúlyozza a szerelvényt. A villamossínen vigyázni kell, még a széles tandemkerék is beakad a résbe, kipróbáltuk, milyen elesni, nem vészes, az ijedtségen kívül más bajunk nem esett, az autósok szemrehányó pillantásait is sérülés nélkül túléltük.
   Glanzingban óvodások és szüleik ámulva-bámulva figyelték, ahogy felpakoltuk Erzsót az ülésbe, bekötöttük Misit az utánfutóba, és a csöpögő esőben kikanyarodtunk a templom elől. Erzsónak az egyik legjobb élménye a túráról, hogy integettek nekünk.
   Egészen a legközelebbi benzinkútig sikerült egyvégtében elgurulnunk. Ott Erzsóra esőkabátot húztunk, majd tekertünk tovább az egyre erősödő felhőszakadásban a Franz Josef Bahnhofig. Be lehetett gurulni, szép földszintes peronon várt a vonatunk. Én elszaladtam elemózsiát venni, kivételesen gyerekdobozos-hamburgeres-sültkrumplis ebéd volt, amit a vonaton is meg lehetett enni nagyobb maszat nélkül. Volt boldogság, a gyerekeknek egy-egy kis játék is volt a dobozban, még ha a hozzá járó memory-t vissza is utasítottam. Az igazán nem biciklitúrára való.

   Két óra vonatút alatt Jancsi mindenkit mosolygásra bírt, aki csak a közelünkben volt, a nagyok is egészen békésen bírták az utat, Andris mesélt, mutogatta a látnivalókat. Végül megérkeztünk Schwarzenauba. A szállásunkat hamar megtaláltuk, letettük a táskákat, és elindultunk kicsit felfedezni a környéket. Az út erdei ösvénnyé keskenyedett, de Andris nagyon ügyesen kanyargott a meredek oldalban a fenyőgyökerek között. A kaszálóra kiérve azonban az ösvény sem folytatódott. Mit volt mit tenni, áttekertünk a nedves füvön. Közben reménykedtünk, hogy mi tévesztettük el az utat, és nem ilyen lesz egész túránk alatt. A dombtetőn kisütött a nap, s máris ott ragyogott egy csodaszép dupla szivárvány. Az első.
    Visszafelé kanyarogtunk már, mikor Andris észrevett egy táblát: gránitszobrokat ígértek. Ha azokat nem is találtuk meg, a naplementében fürdőtóra, partján játszótérre akadtunk. A legjobb hely egy kis pihenőre, míg én szoptattam, a többiek rohangáltak, a csúszdán szigorúan Erzsó - azaz pillanatnyilag Ella királylány - csúszhatott le először, hogy lesodorja róla a vizet az esőnadrágjával, így Miska kevésbé nedvesedjen át.
    A szálláson "tarisznyából" vacsoráztunk, feljebb tekertük a termosztátot, megfürdettük a három vacogót, aztán még kettesben átnéztük a másnapi távot a térképen.