Múlt hétvégén nálunk jártak Stibrányiék, amit mind nagyon élveztünk, végre lehetett beszélgetni, a gyerekek is boldogan játszottak együtt. Persze hiszti, sírás volt így is elég, de mit várhatunk öt 1-4 éves csemetétől. Minden esetre évről évre jobban tudnak együtt játszani, egymásra figyelni, és nagyon számon tartják egymást a külön töltött időkben is.
Amikor a vendégek kitették a lábukat, Erzsó megbetegedett, begyulladt mindkét szeme. Úgy tűnik, nem kapta el senki, még Misi sem. Vasárnap éjjel Erzsó sírva ébredt, szemecskéi összeragadva. Kamillateás lemosás után el tudott aludni, nekem már nem volt olyan egyszerű. A doktornőnk ugyanis egy hárpia, egyáltalán nem volt kedvem meglátogatni, antibiotikumos szemcseppre viszont szükségünk volt. Gyorsan leültem a gép elé, és az interneten végigböngésztem a közeli gyermekorvosokat, hova lehetne váltani? Ez egy röpke óráig tartott, szegény Andris nem örült. Ha nem is a szomszédban, de az ovihoz közel találtam egy doktornőt, aki szimpatikus is volt, és a biztosításunk is érvényes volt rá.
Szerencsénk volt, nálam egy-két évvel idősebb doktornő, gyönyörű rendelő, kedves és gondos nővér. Volt helye is nekünk, bejelentkeztem mindkét gyerkőccel. Találkoztam több ismerőssel, az oviból is, és Grinzingből is, ami azt jelenti, hogy a helyiek ide járnak, ami biztató. A doktornő homeopátiával is foglalkozik, fel is írt egy szemlemosó szert, amit nem kaptunk a patikában, de látta, hogy ez komoly, úgyhogy az antibiotikumos szemcseppet is megkaptuk.
Másnap reggel, és azóta minden nap Andris vitte Misit oviba, háton, gyalog. Ez Andrisnak kb. fél óra út, közben beszélgettek nagyokat. Misi kifejtette, hogy a tihanyi óvodába szeretne inkább menni, mert ott nincsenek durva fiúk. Ó, Drágám, dehogy nincsenek, de legalább egyidősek lesznek...
Az óvodába érve először kicsit meg volt szeppenve, de hősiesen ottmaradt egyedül. És nem sírt. Egyik nap sem, csak ma, mert Mathis (egy francia hatéves "durva") hozzávágott valamit. Az óvónénik szerint játszik a többiekkel, nincs elanyátlanodva, még ki is nyílt így Erzsó nélkül. Azért vigyáztak is rá, minden nap úgy találtam, hogy valamelyikükkel kézen fogva bóklászott, vagy játszott. Most vannak rá elegen, két helyes kis óvónő-tanonc is csatlakozott a csapathoz. Itt csak jót tanulhatnak. :)
Erzsó pedig otthon van velem, délelőtt játszik, segít, és persze iskolásat játszunk. Ma négy betűs szavakat olvasgattunk, a betűzés már megy, a nagyon jól ismert szavakat felismeri olvasás nélkül (Mama, Erzsó), egyszerűket kiolvas (Baba, Misi). A betűk összeolvasásával bajban van, mert elmondja, hogy Cé, I, Cé, A, de nem akarja lehagyni az "é"-ket, így nem alakul ki a Cica... Nem sürgetem, csak akkor játszunk ilyet, ha külön kéri.
Aztán kakukktojásokat rajzoltam neki, már rajzolás közben kombinál, "Mama, ezek mind gyümölcsök!", "Alma, asztal, kisbaba, ablak, autó, csak a kisbaba él!" Aztán ennél az utóbbinál a szavak alá is írta a kezdőbetűket, így kiderült, hogy a kisbaba azért is kakukk, mert nem A-s.
Végül előrajzoltam hullámvonalat, cikkcakkot, egy vonalra meg félköröket, háromszögeket fölfelé és lefelé, amiket más színnel át kellett rajzolnia. Vonalvezetés, még nem önállóan, csak az enyémet követve.
Aztán le kellett rajzolnom Wartburg várát. Hát nem mutatnám meg egyetlen építész barátomnak sem, de a lényeg úgyis a rózsaszín zászlós ablak volt, ami Erzsébet szobáját jelezte.
Holnaptól megint mindketten mennek óvodába. Végre. Andris meg itthon marad, a plussz óráiból szabadság kivevése nélkül megteheti, és elmegyünk vásárolni. A Karácsony legkevésbé élvezetes része, de legalább együtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése