Hideg dovebber dzsípős szele jő
biatta bost bidded bező kopár,
oda az egyhe, őszies idő,
s elbúlt a Gyár.
Deb tudob, bilyen erős akarat
lelkesít, hogy daloljod bég a száj,
bégis dalolok, bitt a badarak,
bert hát buszáj.
Bost búcsú déked, trillázó patak,
ti rózsák, badarak, te tarka rét,
búcsú déktek, artikulált szavak,
áldott beszéd!
Zöld gyep, árgyas erdő, búcsú déked,
búcsú déked, vidáb, gyári lagzi,
begtört szívvel sebbi bást deb kérek,
csak hogy – hapci!!!
Ott hagytuk abba, hogy betegek voltak a gyerekek. Szerda este már azt gondoltuk, jól lesznek, csütörtök reggel fel is keltettük őket hatkor, hogy oviba vigyük őket, de annyira nyűgösek és köhögősek voltak, hogy vártunk még egy napot. Én egész héten boldogan dolgoztam éjszakába, nem volt úszás, balett, gyerekvigyázós este. Írtam a következő cikkemet, csütörtök este pedig én tartottam a parkour-edzést, az esőben.
Péntek reggel már én is kellőképpen torokfájós voltam, Roni pedig kifejezetten lázas volt. Nem mentem be dolgozni, elvittem a két nagyot az óvodába, ahol már nagyon várták őket.
Megpróbáltam Jancsit lefoglalni a délelőttre, amennyire lehetett, aztán elhoztam a gyerekeket (meg a hétvégi bevásárlást) délben, aztán csendespihenőben mindketten aludtunk egy nagyot. Lemondtuk a hétvégére tervezett vendégséget.
A gyerekek tündérek voltak, csendespihenő után játszottam velük egy nagyot, este viszonylag korán letettük őket aludni. Megnéztük Ronival a Quartet című filmet, amit a születésnapomra kaptam, tudom ajánlani mindenkinek.
Szombat reggel Roni kelt fel a gyerekekhez, én sokáig alhattam. Utána elindultam Grinzing felé, hogy orvosságot vegyek, meg elintézzem a maradék vásárlást, de otthon hagytam a pénztárcámat, vissza kellett fordulnom. Mire visszaértem, bezárt a patika, mehettem villamossal Sievering-be. Roni aranygaluskát sütött ebédre (azt mondta, az egyszerű ételnek számít), aztán megint nagy csendespihenő következett. A gyerekeknek megígértem, hogy leviszem őket a Karlsplatzra utána, ott ilyenkor a karácsonyi vásáron a téren levő tó helyét megtöltik szalmával, és abban nagyszerűen lehet játszani. Erzsó és Misi még a szalmánál is jobban örült annak, hogy metróval megyünk. A hatalmas szalmatenger tele volt gyerekkel, ugráltunk, fészket raktunk, gödröt ástunk, Erzsó metrót vezetett, Misit el kellett temetni és örülni, hogy feltámad.
Első szóra elindultak hazafelé, Roninak vettünk citromolajat a torkára, hazametróztunk. Az erdei úton mentünk haza a két fáradt gyerekkel, már messziről néztük, hogy világítanak az otthoni ablakok.
Nem kellett őket sokat altatni este.
Ma Roni kicsit rosszabbul van, ráment az arcüregére, de amikor elsóhajtotta magát, hogy Vietnámi Balzsam tenne jót, akkor rájöttem, hogy van a gyógyszeres szekrényünkben. Délelőtt a gyerekatlaszt nézegettük, amit Erzsó kapott a névnapjára, a délutáni alvás után pedig Erzsó megmondta kerek perec, hogy jobban örülne, ha nem jönnék be a gyerekszobába. Holnap nekik ovi, nekem dolgozás, Roninak legalább délelőtt talán békesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése