Őszi biciklitúra - Wachau

    A múlt hétvégére megint biciklizést terveztünk. Erzsó könyörgött, hogy Ő is tekerhessen, de úgy még messzire nem jutottunk volna, maradt a tandem és az utánfutó. A tandemet először meg kellett javíttatni, mert az egyik elülső pedál menete elnyíródott, ki kellett cserélni. Ha az olyan egyszerű lett volna... De nem, átvariálták az egész meghajtást, egy oldalra került a két lánc, új hajtóművet kaptunk előre, hátra. Már a szerelőhöz eljutás is nehézkes volt, a meggyengült pedál ugyanis leesett, így Andris a hátsó ülésnél tudott csak tekerni, miközben kormányozni ugyebár csak elöl lehet, előrehajolva-fekve vergődött át a városon. Élvezte. Azok is, akik látták.

   Szombaton hagytuk aludni a gyerekeket, mert már nagyon elfáradtak a rendszeres 6-kor keléstől, Erzsó magától akár tízig is szívesen alszik. Ezt szerencsére mégsem igényelte szombaton, fél nyolc körül keltünk, reggeli és pakolás után szépen útra keltünk, és a 11:18-as vonatot békésen elértük. Mivel most nem sátorozni akartunk, nem kellett hálózsák, sátor, polifoam, elég volt a hátsó bicikli-táska, az utánfutó hátuljába is csak ennivaló került.
Így is alig fértünk föl a vonatra, az utánfutót csak a vonat ajtaján lehetett betolni, a kerékpár-tárolós részbe már széltében nem fért be. Azért csak elhelyezkedtünk, a vonaton tízóraiztunk, aztán néztük az ablakon át a ködös világot. Na igen, 20 °C-ot, napsütést ígértek, kicsit aggódtam, hogy nem fognak-e fázni a gyerekek hátul, hiszen Ők csak ülnek. Nem fáztak, jó melegre belehelték a zárt utánfutót.

 Ybbs-nél szálltunk le a vonatról, hideg, szeles idő volt, a Duna gyönyörű, a bicikliút szép. Nagyon jó a tandem, mert végig lehet beszélgetni, a gyerekekből csak a kacagásukat hallottuk, elszórakoztatták egymást. Az első szélcsendes helyen megebédeltünk batyuból, aztán szaladgálhattak egy kicsit, Andrissal nagyot kergetőztek.

Ebéd közben a nap is kisütött, a túlparton épp esküvő után gratuláltak a népek, jó volt a hangulat. Mentünk tovább, olyan jó, ha ezzel a hosszú szerelvénnyel megyünk, mindenki mosolyog ránk. És gyorsak vagyunk, hiszen ketten hajtunk.
   Melkben sétáltunk egyet, az apátságig nem mentünk föl, de a sétálóutca szép volt. A gyerekek nagyon szeretik a sikátorokat, kerestünk egy párat.
   Willendorfban Andris szeretett volna lefényképezni a willendorfi Vénusszal, de túl magasan volt a lelőhely, ahol szobrot állítottak neki. Bevallom, nem sajnáltam nagyon.
   A terveink szerint Spitzben aludtunk volna, de már délután 4 körül odaértünk. Hátha eljutunk még Dürnsteinig, vagy ha nem, minden falu tele van vendéglátó házakkal. Mentünk tovább. Spitzben utánajártam a szálláslehetőségeknek, a többi faluban nem, de hideg is volt, utószezon vége, csak nem lehet olyan sok a vendég...

  De, sok volt. Wösendorfban ért minket az este. Sorban bekopogtunk mindenhova, kis vendégházba, nagyobbacskába, magánszállásokra, a "Zimmer frei" kiírásokat követve. Hol német csoport, hol más bciklisek, minden foglalt volt. Elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy ez olyan, mint Szűz Mária és József történetében, ők is sokáig keresgéltek, mindenhova bekopogtak. Nekik egy istálló jutott, reméljük, mi valami melegebb szállást is találunk, ha nem itt, a következő faluban... Csak már sötétedett, a gyerekek fáradtak, és bevallom, kicsit mérgelődtem a vakmerőségünk miatt, én többször javasoltam, hogy telefonáljunk szállás után, mielőtt továbbhajtunk. Persze könnyen beláttam, hogy ez szükségtelen.
   Végül a falu legutolsó házán is kint virított a zászló a kedves felirattal. A házinéni ugyan nagyon sokallta a négy főt, de a gyerekek kicsik, és egy ágyban is elalszunk mind, mondtuk. Befogadott minket, hála Istennek. Megvacsoráztunk egy heurigerben, aztán 8 körül már ágyba is tettük a gyerekeket. A kanapén jól elfértek ketten. Mi is lefeküdtünk velük, és az egész család békésen aludt másnap reggel 3/4 8-ig, 8-ra kértünk reggelit.

Ami egészen kitűnő volt. Friss, meleg, ropogós zsömlék, méz, lekvár, felvágott, még kakaó is volt Misinek.

Fél 10-re Weißenkirchenbe értünk, harangoztak, betértünk a templomba szentmisére. A képen a fedett lépcső a templomhoz vezet, kissé erődítmény-jellegű, nyilván nem véletlenül. A templom belülről is nagyon szép. Gyermekeink bemutatták, milyen jól tudnak viselkedni a misén, kis angyalok voltak mindketten. Erzsó az első tíz perc után súgva megkérdezte, mi lesz a jutalom, ha jók. Dürnsteinben cukrászdába megyünk, ígértük. Biztos enélkül is jók lettek volna, de innentől pisszenést se lehetett hallani. Csak néha a kutyus nyakán a csengettyűt, de azt is halkan. Érdekes is volt, egy bajor férfikórus énekelt, gitárkísérettel. Még jódliztak is. :)
A mise hirdetéseiben már elhangzott, hogy milyen jók voltak a gyerekek, de utána külön oda is jött hozzánk a Herr Pfarrer, nagyon megdicsérte a gyerekeket, álmélkodott.
Aztán egy néni is hasonlóképpen, ő még egy zacskó bonbont is adott jutalmul.

   Indultunk tovább Dürnstein felé. Ez a falu nagyon fontos volt, nem csak a cukrászda miatt, hanem Erzsó végig arról beszélt, hogy megyünk Dürnsteinbe. Tavaly Czirmos és Papi társaságában jártunk erre, akkor kavicsot dobáltunk a Dunába, szép emlék maradt a kicsiknek. Idén ehhez már hideg volt. De kaptunk tortát, megint sétáltunk, végignéztük a templomot kívül-belül.


   Tovább, Krems felé. Kremsnél akartunk vonatra ülni, de megint nagyon gyorsak voltunk. Andris mondta, hogy végig a vasút mentén megyünk, bárhol felszállhatunk. Nem voltam meggyőzve, de engedelmesen tekertem tovább. Nem a vasút mentén mentünk. Kicsit úgy éreztem magam, mint előző este a szállással, mikor kiderült, hogy Tullnig nincs állomás. Az ugyanis még 40 km utat jelentett. Hideg, ködös időben, sietve, mert 6-ra haza kellett érnünk a Himmelstraßéba. Hősiesen befogtam a számat,

szegény Andrison így is látszott, hogy nagyon sajnálja. De az út szép volt, még egy nagy hajót is megelőztünk siettünkben. Egy hídon átkelve találtunk egy nagy követ, amire a híd építőinek nevei voltak felvésve, az végre száraz volt, mivel a híd alatt állt. Felpakoltunk rá gyereket, ebédet, és jól belakmároztunk.

Igazából pont jókor érkeztünk Tullnba, a vonatig negyed óránk volt, pontosan a megbeszélt időre haza is értünk. A pockok jól elfáradtak, nagyot aludtak hazafelé.
Nagyon szeretünk túrázni, jó volt kimozdulni, együtt lenni, a gyerekek nevetését hallgatni egész nap. Tavasszal - hát, akkor nem hiszem, hogy mennénk, de jövő ősszel mindenképp!

Idő - ezúttal szinte elég

   Bizony, ilyet ovis korom óta nem éreztem. Főleg olyankor élvezem, amikor még a reggeli oviba-szállítást is Andris intézi. Hihetetlen, hogy nem kell minden délelőtt oviba, iskolába, gimibe, egyetemre mennem, és a gyerekeket sem én szórakoztatom délelőtt.
   A háztartás persze itt van, és sajnos nem áll jobban, mint amikor még Misi-program volt délelőtt. Ellenben egész jól beállt egy normál-állapot, látszik az élet a lakáson, de nincs rendetlenség, a takarítás szabályos időközönként megtörténik, csak a mosással úszom el néha, ha esős idő van, és nem szárad, vagy több nap után jövünk haza.

   Andris segít a gyerekek körül is, a napi rutinba kedvesen és magától beépített némi - nem is kevés - segítséget. Ő terít meg reggelire, amíg én a két alvó gyereket ébresztgetem, öltöztetem, aztán lecsendesítem, amikor Erzsó rájön, hogy megint nem egyedül öltözött fel, és ennek nem örül. Közben még az éjszaka lejárt mosogatógépet is kipakolja, hogy a nap többi részében egyből belepakolhassak.
   Aztán éjjel, amikor hazajön a munkából, általában az utolsó mosást még együtt teregetjük ki. Nagyon hálás vagyok!

Én pedig élem világomat.
   Megint többet olvasok, most, hogy túl vagyok a napi egy letehetetlen Fábián Janka-könyvön, és nincs több itthon, visszatértem Johannes Mario Simmel műveihez, persze németül. A történetet, legalábbis a lényegét mindig értem, a stílusát szeretem, az ismeretlen szavak egyre ismerősebbé válnak, bár ezt siettetném. 
   Járok balettozni hetente egyszer. Erzsó is. Ő kettőre megy, úgyhogy Andris szerda délutánonként itthonról dolgozik, hogy Misi ne egyedül aludjon. Én meg leviszem Erzsót, boldogan felveszi a kis rózsaszín harisnyát, dresszt, szoknyácskát (azt nem lehet elrontani, úgyhogy én varrtam), balettcipőt. Nem, nem spicc-cipőt, csak bőrtalpú gyakorló-papucskát, de egy az egybe olyan, mint az enyém. Táncol, hazaviszem, játszunk, aztán én jövök. Nagyon élvezem, a tartásomon sokat javít, már van egy lány, akivel együtt szoktunk hazafelé villamosozni. Egyébként pedig nagyon elfáradok, amire nagy szükségem van, jó nem csak lejárni a nap végére, hanem keményen dolgozni is érte. :)
   Délelőtt bejutok a városba vagy a konditerembe, vagy itthon takarítok egyedül, ügyeket intézek gyerekek nélkül, hatalmas érzés.

Októberben ennek vége lesz, ha minden jól megy. Elkezdek komolyabban németül tanulni. Ami ugyan a szabadidőmet megnyirbálja majd, de végre, végre használnom kell az agyamat, ami nagyon hiányzott. Vajon megvan még egyáltalán? 

Németül

   Csütörtökön volt az első szülői értekezlet az óvodában. Andris "Institut Ausflug"-on volt Csehországban, így én mentem, egyébként együtt mentünk volna. Mert Andris mégiscsak jobban beszél németül... Vagyis féltem, hogy egy kukkot sem fogok érteni. Na jó, ez túlzás, de féltem, hogy kevesebbet, mint kellene.
    A gyerekekhez elhívtam Mónikát, a világ legjobb gyerekvigyázóját, akihez boldogan szaladnak, és onnantól, hogy megérkezik, én nem is hiányzom. Most is hamarabb jött fél órával, volt időm átöltözni, és busszal menni.
    Végül majdnem mindent értettem, és mindent előre leírtak nekünk, úgyhogy biztosan minden fontos információ eljutott hozzám is.
    Az óvónéni elmondta, hogy a gyerekeink nagyon okosak, ő már több magyar gyerekkel foglalkozott, szerinte általában a magyar gyerekek okosabbak, mint az osztrákok, jóval többet is igényelnek, foglalkoztatni kell őket.
    A mieink egyelőre egymással játszanak főleg. Ha Erzsó egyedül van bent, akkor sem szeret "együtt" játszani, ha valaki odamegy mellé a kiskonyhába, inkább odébbáll, keres új játékot. Ez kicsit Tihanyban is így volt, és Andristól hallottam, hogy ő is így emlékszik az óvodai évére, volt kitől örökölni. De biztatott, nem kell aggódni, hogy így nem tanulnak meg németül, ő már látja, hogy Erzsó mindent ért, és Misi is egyre többet. Ha Misi sír, Erzsó rögtön szalad hozzá, vigasztalja, játszik vele. Ha végére jutunk a beszoktatásnak, meg fogják találni a saját kis barátaikat. (Erzsó véleménye más, mikor megkérdeztem, hogy miért nem játszik Juliával, aki nagyon szeretne vele játszani, elkerekedő szemmel válaszolt: "Nekem Misi a barátom!")
   Szerencsére azt is határozottan kérte az óvónő, hogy én soha ne beszéljek a gyerekekkel németül. Ezen Andrissal vitatkoztunk, szerinte attól fejlődnének, de én tartottam tőle, hogy tőlem nem csak helyes német szöveget hallanának, és az csak ártana, megkavarná őket. Monika is így gondolja, aminek nagyon örülök, egy nehézség lekerült a vállamról. Majd ha én is jól megtanulok, akkor szabad lesz.
   Beszélgettem még több szülővel, nagyon jó volt az egész este. Hazafelé pedig beültem egy taxiba, mert 20 percet várhattam volna a buszra, amiről még át kell szállni villamosra, és még utána jön a hegymászás hazáig. Így kicsit olcsóbb lett volna, ha eleve autóba ülök, de a jószándék is fontos...

Másnap ünnepelték Erzsó születéknapját az oviban. Az ünnepeltről szól az egész nap, reggel bemehet a konyhába, és Susan óvónénivel együtt készítik el a tortát (piskótát) a csoportnak, és külön egy maci alakú kicsi tortát az ünnepeltnek, amit haza is vihet. Aztán körbeülnek, középen ezúttal Erzsó, rajta a születésnaposok köpenye, amit minden ovis kézlenyomata díszít. Az asztalon a torta, egy vonat alakú gyertyatartó, minden kocsiján mécses, összesen annyi, ahány éves lett a gyermek. Kap ajándékot is, Erzsó egy fényes anyagból varrt szalamandrát kapott, megy fura bábút, és ehy klis doboz cukorkát. Misi is kapott egy szalamandrát, szerinte babavaránuszt.
És csodák csodája: Misi egész nap nem sírt! A nap 11-ig tartott, mert így beszéltük meg. Mindig egyre tovább marad bent Misi, amig majd kibírja az egész napot.
Amikor az oviba beléptem, az én két gyerekem az előszobában vonatozott. Az összes többiek a tornateremben voltak. Van még hova alakulni...

Búcsúzóban Susan még félrehívott, és elmesélte, hogy vonatozás közben egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a gyerekeink szép kerek NÉMET mondatokban beszélgetnek játék közben! :)

Kislányszemmel

    Építkezés mellett mentünk hazafelé. Tegnap megbeszéltük, hogy erre a házra már ki van írva, hogy meg lehet vásárolni a lakásokat, valakinek az lesz az otthona. Most Erzsó erre kérdezett vissza:
- Mama, akkor már hozhatják a bútorokat meg a kádat? De mit fúrnak?
- Erzsó, úgy látom, most szerelik a szobákba a lámpákat, csillárokat.
- Hű... (nyaknyújtogatás a szobák felé, de nem láttunk be)... Akkor ők tündérek. Mert tudnak repülni. Az emberek nem érik el a plafont! Ezt dolgozzák a tündérek?
     Teljesen logikus az Ő szempontjából. Azért elmondtam neki, hogy létráról is lehet...

Misi első napjai az oviban

Bizony, itt Bécsben már kétéves kortól lehet oviba járni. Miska is elkezdte hétfőn nagy lelkesen, két és fél évesen. Itthon nagyon sokat játszanak ketten Erzsóval, sokszor órák hosszat nem is kellene rájuk néznem. Ezért úgy gondoltuk, jobb lenne Misinek, ha délelőttönként nem itthon ülne egyedül, vagyis velem, hanem Erzsóval menne az óvodába. Ez egy pici óvoda, csak egy csoport van, így együtt vannak. Ráadásul megtanul németül. Remélem.

Első nap tényleg nagyon lelkes volt, beszaladt, játszott, én meg a sarokban ültem. Egy idő után Monika (vezető óvónéni) elküldött, hogy egy órára hagyjam egyedül a gyerekeket. Ha baj van, majd hívnak telefonon. Hívtak is. Misit egy másik anyuka ölében találtam zokogva, nem tudták lecsillapítani. A hatalmas gyász oka az volt, hogy egy másik kisfiú belenyúlt a kisautós dobozba! Nem, nem vette ki a kezéből az autót, nem is lökte fel, csak szegény Jonas is ki akart venni egyet a sok közül. Dehát otthon Misi egyedül uralkodik a kisautók fölött, ezt nem könnyű feladni...
Bent maradtam játszani velük még egy órát, aztán hazamentünk.
Ja, Erzsó természetesen egyszerűen megtalálta a helyét, semmi gondja nem volt, mintha nem is lett volna nyári szünet.

Második nap Misi szintén vidáman szaladt be. Én meg vidáman elmentem negyedóra múlva, az óvónénik kérésére. Majd háromnegyed óra múlva vissza a telefonhívásra.
Amint megérkeztem, Miska letörölte a könnyeit, semmi baja nem volt, nem is tudtam kideríteni, mitől fakadt sírva. Monika arra kért, hogy ha egyszer visszajöttem, vigyem haza Misit, Erzsóért pedig jöjjünk vissza egyre, ahogy rendesen. Hurrá, napi kétszer szaladgálhatok az ovi és a Himmelstrasse között! Autóval nem nagy ceremónia, de mégis...

Harmadik nap, szerda. Monika szerdánként nincs bent, Susan egy pót-óvónénivel szokott ilyenkor vigyázni a sok gyerekre. Az idei pót-néni nagyon jónak tűnik, tapasztalt, kedves, külön foglalkozott Erzsóval, aki azzal jött haza, hogy aznap nagyon sokat tanult németül beszélni.
Susannak elmagyaráztam, hogy Misi nem szereti, ha ölelgetik, amikor hisztizik, csak belelovalja magát a keservébe, jobb lenne kicsit egyedül hagyni ilyen esetben, akkor hamarabb letörli a könnyeit. Szó szerint. De erre Susan nem alkalmas, aznap negyed óra után hívtak vissza kétségbeesetten, Susan a kertben hintáztatta az őrjöngő Misit, mert bent a többi gyerek nem bírta a sírást. Döbbenten mesélte, hogy Misi csak még jobban sír, ha megöleli, vagy a többi gyerek simogatja. Pont erre próbáltam reggel rávilágítani. Susan még elmagyarázta, hogy Misi kicsi az ovihoz, talán nem kéne járatni. Van-e már 2 éves? Jó, kicsi a Misi, de az bőven látszik rajta, hogy elmúlt két éves. Szegénynek megnehezíti a dolgát, hogy nem tud németül, az óvónéniknek meg az, hogy teljes öntudattal ordít az arcukba, hogy végre visszahívjanak.
    Délután Andrissal beszélgettünk egy nagyot. Mit rontottunk el Misinél? Mivel lehetne kicsit megerősíteni a lelkét? Egyéniség kérdése, teljesen normális ez egy kétévesnél, vagy el van kényeztetve?
A vége az lett, hogy mindketten megnyugodtunk, és Andris vitte ma a gyerekeket. :) Szuper problémakezelővé nyilvánítom magunkat, hogy ebből feszültség nélkül jöttünk ki!

Ma ugyanis több fronton támadtuk Misi előre eltervezett és mesterien véghezvitt "Gyere vissza, Mama"-hisztijét.
1. Beszéltünk vele. Elmondtuk, hogy az óvoda fontos, és igazából jó is, amit Erzsó megerősített. És, hogy járni fog, nincs más megoldás. (Andris lebeszélt arról, hogy kezdjük újra januárban, amikor 3 éves lesz.) Sírni szabad, ha baj van, de hagyja abba, ha már nincs baj.
2. Andris vitte őket, és vállalta, hogy egész délelőtt az ovi körül bóklászik, zsebében a telefonommal, hogy az óvónénik elérjék. Így Misi tudta, hogy nem én fogok megjelenni, ha bömböl.
3. Kilátásba helyeztünk egy kisautót, amit aznap kap meg, amikor kibírja a déli érkezésemig. Meg is mutattuk neki. Kellőképpen vágyott rá.
4. Elhelyeztem egy dobozka cukormentes cukrot a kis táskájában, amivel Monika talán abba tudja hagyatni vele a sírást.
5. Felhívtam Monikát, és elmagyaráztam neki, hogy Misi szerencsére okos, és sajnos ezt arra használja, hogy hamar felfogja, hogy sírással vissza tud varázsolni engem. Úgyhogy új stratégia: nem jövök vissza. Papa van helyettem, ami biztonságos, de messze nem oyan vonzó. Mármint Misinek. Viszont van cukorka (remélem, abba is tudjuk majd hagyni a cukorkázást), van Erzsó, és lesz kisautó. És ne ölelgessék, hagyják megnyugodni.
Monika megértette, egyet is értett, megpróbáltuk. (Nehezítő körülmény, hogy elromlott az autónk, így nagyon nem akartam a kétszeri oda-vissza menetet, ahhoz kicsit magasan lakunk.)

És igen, sikerült!!! Délre mentem Misiért, boldogan szaladt elém Monika. Erzsó sokat segített, játszott Misivel, elmagyarázta neki a dolgokat magyarul. Misi néha sírni kezdett, de mindig abba tudta hagyni. Hol cukorkával, hol anélkül. Utána vidáman játszott tovább. Csak a WC-t kerülte, de baleset nem volt, otthonig víztornyot játszott. Erzsó is vidám volt, Misi büszke, megkapta a kisautót is. Susan kicsit megorrolt rám, de sebaj, Misi tényleg nem egyszerű eset, és nyilván nehéz mindenkinek, hogy nem érti a nyelvet, s nem lehet öleléssel megnyugtatni.




Remélem, holnap is ilyen jó napunk lesz! Kicsit nehezebb lesz, mert Andris az autót viszi szerelőhöz, Misi pedig a nyáron esett egy nagyot biciklivel, úgyhogy most meg kell mutatnom egy fogorvosnak, mert az egyik foga mozog és szürkül. Így csonka nap lesz az oviban.




Első hétnek nem is rossz. :) Erzsó az Ő beszoktatásánál még két hét után is pityergett az oviban, én meg néha otthon. Lehet, hogy most a nehéz kezdet után a folytatás könnyebb lesz?  

Erzsó 4. születésnapja

 Július 22. Bécs

Ezt a babaházat újítgattam

Varrnak...

"A csuka, a Duna és minden vizek ura" című mesét figyeli ilyen komolyan

Augusztus - 1. nekifutás

Nem is próbálok mindent leírni, csak néhány emléket felvillantok.

Augusztus első két hetét Tihanyban töltöttük, Andris dolgozott a doktoriján, mi pedig nyaraltunk. Először Réka jött el hozzánk pár napra. Strandoltunk, beszélgettünk, nagyot tornáztunk együtt, nagyon jó volt!
Aztán mi látogattuk meg sok jó barátunkat. Persze (és sajnos) nem mindenkit, de így is elég zsúfolt lett a programunk, a gyerekek csak úgy kapkodták a fejüket, minden napra jutott vendégség.
 Közben felugrottunk Wettstein Oszkár Nagypapa temetésére. Nagyon nagy szeretettel emlékszünk Rá, nagy öröm, hogy a gyerekek is ismerhették.Jó volt tudni, hogy végig a családdal volt, békésen, türelemmel viselte az utolsó napokat.

A 2. hét végén megérkezett Fanni, Petyó, Cirmos és Jankó Papi. Este el is indultunk Petyóékkal négyesben Bécs felé. A gyerekek Tihanyban maradtak a nagyszüleikkel, dédszüleikkel, aztán átugrottak -nagyszülőstül- Szemesre, hogy (Déd)Nagymamuska se legyen egyedül, maradhasson még pár napig a Balatonnál.

Erzsó nagyon rákapott a vonalvezetős foglalkoztató füzetekre, egyszerre akár fél órát is komoly figyelemmel rajzolt.

   Még az Apapi-hegyet is megmászták a képek tanúsága szerint. :)

Vidra-tábor, Tihany

Andris július 13-án éjjel ért haza Malagából, aludt egy keveset, aztán elindult Oberlaaba Parkour-találkozóra. Én eközben szorgoskodtam, összepakoltam a táborra, bezsúfoltam mindent az autóba, és kitakarítottam a lakást. Délután Andris hazaért, és fél óra múlva már utaztunk Tihany felé. A Vidráknak ugyan azt mondtuk, hogy nem fogunk szombaton odaérni, de azért sejtettük, hogy örülni fognak nekünk.

A tábort egyik Vidra-társunk, Anna tihanyi nyaralójában, illetve annak kertjében tartottuk, délelőttönként a kertben munkálkodtunk, ahogy ez már szokásunkká vált. A házat Anna nagypapája építette, és nagyon jó hely, szép a kert is, Andris rögtön álmodozni kezdett, hogy milyen is lesz, ha nekünk is lesz egy saját házikónk, kb. ilyet képzelt el. A földszinten konyha, nappali, vizes blokk, az emeleten halószobák, és volt egy nagy, hűvös pince, ahol elfért a hűtő, sok tárolóhely, és munkafelület is. Mindez kis alapterületen, minél több teret hagyva a kertnek.

Tábortémánk a szappanoperák világa volt, mindenki kapott szép spanyol nevet, egy nagy dinasztia három ágát alkottuk, ezek a "klánok" voltak beosztva napi segítségnek, szakácsnak. Minden reggel húztunk egy-egy feladatkártyát, ami szerint aznap viselkednünk kellett volna, a "megnémultál, mert a volt szeretőd megátkozott"-tól a "ma csábíts el valakit egy másik klánból, és minél több ember előtt öleld meg"- ig, izgalmas volt, főleg, ha tényleg be akartuk tartani, ami azért nem mindig ment. :)

Az idei újdonság a három végig jelenlevő gyerekvigyázó volt, Noémi, Zsófi és Betti, akik lehetővé tették, hogy Márta és én is részt vehessünk mindenben. A gyerekek is élvezték, elfogadták, megszerették őket. Erzsó meg is jegyezte, hogy "Mama, most már nem azt mondom, hogy ne menj sehova nélkülünk, hanem azt, hogy mindig hívj gyerekvigyázót, ha elmentek!"

Volt a feladatok közt favágás, sövény írtás/nyírás, szőlőkarózás-, és hálózás, a még az építkezéshez használatos sín eltávolítása. Délelőttönként jó meleg volt mindig, megizzadtunk a munkában, de jól is esett. No meg utána a sör is.

Vasárnap délután bicikliztünk, külön kaland volt a szakadó esőben. Misi és Erzsó szó nélkül üldögéltek a bicikliülésben, bőrig ázva, hősök voltak. És élvezték. :)
Aztán volt persze fürdés, éjszakai túra, Andris tartott nádas-túrát, ilyenen még én sem voltam. Se a nádba, se az éjszakaira nem kellett vinni a gyerekeket, örök hála a lányoknak... Választottunk új vezetőt, volt lelkinap. Szóval minden, ami egy jó táborhoz kell.

Nagyon szeretjük a jó Vidrákat, hiányoznak is rendesen, ez a tábor teljesen feltöltött mindkettőnket!

Képek jönnek...

Mozgalmas napjaink Andris nélkül - hétfő

   Tegnap reggel Andris elrepült Malagába nyári iskolába. Nem sok kedve volt, de azt hiszem, mégis több, mint nekem itt maradni. Nem kell sokat töprengenem, hogy melyiket választanám: kora hajnali kelés után egy repülést, utána sok tanulást, tengerpartot, háromezres hegyeket, új barátokat, vagy a hétköznapokat egyedül a két gyerekkel, óvodával, esténként babaház-felújítással. Na jó, ez sem hangzik olyan borzasztóan... :)

   Ma reggel kicsit tovább alhattak a gyerekek, ennek fejében nagyon kellett siettetni őket, hogy Erzsó elérje a Gabelfrühstücköt az óvodában. Mert még jár, hogy addig is tanulja  a nyelvet, szegény feje, bár a nyári szünet fogalmát még szerencsére nem ismeri, ezért nem is hiányolja. Az ovi pedig július végéig nyitva, amit nem is fogunk végig kihasználni, mert jövő héten már Vidra-tábor lesz.
Persze Erzsó előadta, hogy beteg, de csak játékból persze. De amíg beteget játszik, addig nem jön enni, és amíg nem evett, nem fésülhetem meg. Egyébként is busszal-villamossal szeretne menni, nem fog beülni az autóba. Már itt éreztem, hogy ez nem lesz egyszerű nap, ha dacosan kel, nem adja alább estig.
   Eljutottunk az oviba, leadtuk a lányt, ez mindig könnyen megy, szereti nagyon a gyerekeket is, az óvónéniket is. Hétfőnként ráadásul egy saját játékot is be lehet vinni, büszkén babusgatta Anna babát.

   Misivel felültünk a 38A-ra, és elmentünk beszerezni Erzsó születésnapi ajándékának a vásárolós részét. A másik a babaház lesz, amit egy Flohmarkton vettünk kicsit megviselt állapotban, még le kell csiszolnom, lakkoznom, tapétáznom, csempéznem, de aztán csodaszép lesz! Misi nagyon szeret vásárolni, meg büszkén jönni velem az utcán. Arra büszke, hogy engedelmes, meg arra, hogy sokat tud szaladni. Így Roni-tempóban vágtattunk végig, amit nagyon élveztem én is. A boltban vettünk egy orvosi készletet, Erzsó ugyanis orvos lesz, ha a mostani tervei nem változnak. És két kisautót, egy BMW cabriót Misinek, és egy Land Rovert Kornélnak. Aztán visszabuszoztunk az óvodához, mellette még vásároltunk némi élelmiszert is, megsétáltattunk pár katicát, szedtünk szulák-csokrot, Misi egyensúlyozott a támfal tetején, aztán fél 12-kor bementünk Erzsóért. Nem volt kedvem félóra otthon tölthető időért oda-vissza autózni. Így ebéd előtt még volt idejük játszani, aminek nagyon örültek.

   Délutáni alvásban mindenki aludt, csak Erzsó nem, és sajnos Misit is hamarabb ébresztette. Sebaj, gondoltam, jól lefárasztom Őket, megyünk játszótérre. Biciklik az autóba, és háromnegyed óra múlva már mentünk is. Mert nem könnyű ám elindulni, bár mindkét gyerek majd szétpattant a tettvágytól és az indulhatnéktól. De akkor mi lesz a babákkal, kisautókkal, még megehető uzsonna-maradékkal, ráadásul a biciklizéshez zárt cipő kell, ahhoz meg zokni, ahhoz meg küzdelem, hogy a lábacskákra kerüljenek. És ott van még a Mama (én) mániája, hogy arcot kell mosni, hogy ne higgye azt a többi gyerek, hogy két zsemlemorzsába hengergetett túrógombóc biciklizik itt. Huh.
   A játszótéren minden rendben volt, nagyot bicikliztek, mászókáztak, katicáztak, csak kicsit sírtak a hazajövetelkor.

   Itthon pedig minden szigoromat összeszedtem, mert bizony ma egyik gyerek sem segített a rendrakásban, márpedig nálunk akkor van diavetítés ha ők raknak rendet. Ami nem is szokott gondot jelenteni, csak ha ennyire fáradtak. Hatalmas sírás volt, erőszakkal kellett fogat mosnom nekik, kicsit én is belefáradtam már a mai napba, nem volt tele a tarsolyom remek együttműködést segítő ötletekkel, ahogy máskor. Így esett, hogy háromnegyed 8-ra mindkét kókadt gyerek ágyban volt, hallgatta a két könyvből olvasott mesét (nem hármat, és nem vetítve, mert szörnyen eltökélt, és következetes vagyok). Mostanra pedig csönd van. "Psszt, már alszik!"

Ami kimaradt - képekben

5. házassági évforduló alkalmából elmentünk Andrissal ketten Dugi Otokra, ami egy kis sziget Zadar mellett.
Előszezon előtt voltunk, ezért a helyieken kívül nem volt senki más a szigeten, és a szállodák sem működtek még, egy világítótorony aljában berendezett apartmant béreltünk. Gyönyörű volt. Az idő némi fagyoskodó pipás búvárkodást engedett, amíg el nem kékültünk. :)

Erzsó segített az aranygaluska-készítésben. Diót darálni, gombócokat dióba hengergetni, tálba tenni. Aztán Miska is beszállt.

Misi mostanában sorba szokta tenni az autóit. Ez az első alkalom...

Ez pedig a születésnapi ajándékom Erzsótól, egy hóember lila kesztyűben, gyurmából.