Zsúr élményfürdőben

   Az egyik óvodába járó kis hölgy, Laura pár héttel ezelőtt szinte az összes gyereket meghívta az 5. születésnapjára szervezett zsúrba, a Diana Badba. Szerencsére szülőstül. Mi is négyesben kerekedtünk föl. A hazafelé úton várható fáradtság miatt Heiligenstadtig autóval mentünk, ott minél közelebb szerettem volna parkolni (Andris vezetett, úgyhogy inkább parkoltatni), aminek az lett az eredménye, hogy a tűrhetően közeli lehetőség helyett egy jóval távolabbival kellett beérnünk. A metró hamar jött, s leszállás után pár perc sétával el is értük az uszodát. 

   Az uszodába egész délelőtt csak a meghívottakat engedték be. Átöltöztünk, a gyerekek kénytelen-kelletlen felvették az új, puha, piros fürdőköpenyeket. Erzsóé összedörzsölődött az én fürdőruhámmal, és elektromossá válva szikrákat szórt. Ez persze nem tetszett a leánynak, meg is jegyezte szemrehányó hangon, hogy "Mama, én olyan köpenyt szerettem volna, ami nem csíp meg". No, de ettől eltekintve nagyon örültem, hogy volt nálunk egy réteg melegebb ruha, mert a víz nem volt olyan nagyon barátságos hőmérsékletű, kivéve a dinoszauruszos medencét, de az meg csak vádliig ért. A tortázáshoz, ebédhez, kincskereséshez pedig medencén kívül is kellett szaladgálni. Én fáztam, jó, hogy a gyerekek nem.

   Az uszodában volt egy játszótér-szerű medence csúszdával, hintával, alagúttal.Időközönként zuhannyá vált az egész, amit Miska élvezett, Erzsó meg be se mert menni ilyenkor. A mélyülős nagy medence egyik csücskében kalózhajó, két csúszdán lehetett menekülni róla, a mély rész hullámmedence volt, a szélén meg sodró folyosók voltak kialakítva. A legkisebb a dinoszauruszos medence volt, ami direkt 0-6 éveseknek volt kialakítva, kellemes fürdővíz-hőmérsékletével csalogatta a népet, be is mentünk mindig, ha már megfagytunk a többiben. A dinóról is le lehetett csúszni, de az is fröcskölt.
 A fiúk kedvence pedig a hatalmad vízicsúszda volt, azt hiszem, Európa leghosszabbja. Lefelé indult rajta az ember, hatalmas úszógumira fekve, majd felcsúszott, megint le, vízsugárral hajtva ismét fel, aztán zárt alagútban csigavonalban le, és egyenesen bele a szintén sodró hosszú medencébe. Ahol amúgy is mentünk körbe-körbe az úszógumikkal.

   Két medence között gyümölcs, turmixok vártak minket, a torta akkora volt, hogy olyat én még esküvőn sem láttam, az ebéd svédasztalos, lazactól elkezdve a gyerekek sült krumplijáig minden. Ráadásul rendelni is lehetett bármit, jégkrémeztünk is.

  Mindenkivel beszélgettem pár szót, nagyon jó volt ennyi ismerőssel békén együtt lenni. Általában Erzsó volt rám hagyva, amíg Andris Misivel csúszdázott, Erzsónak félelmetes volt, Misinek meg én voltam lassú, egyet volt hajlandó velem csúszni, aztán közölte, hogy a Papával sokkal izgalmasabb. De most ez pontosan megfelelt mindenkinek, Andris élvezte a bátor kisfiát, én meg a heverészést.

  Végül három körül indultunk haza a szállingózó hóban. A gyerekek az autóban majdnem elaludtak, otthon viszont csak mi, felnőttek aludtunk a csendes pihenőben. Nagyon jó nap volt, sírás és hiszti nélkül, élményekkel megrakodva... Erzsó meg is rendelte az 5. születésnapjára a medencés bulit. Nem fogja megkapni, de itthon a kertben nagy vendégséget csapunk majd. Lehet, hogy még medence is lesz, a felfújható fajtából.

Ebben a palotában...

   Andris szeretné leírni az elmúlt hetek történetét, úgyhogy én maradhatok a jelennél.

HIDEG VAN!

A kazánunk sajnos kikapcsolgat. Amikor hazaértünk Budapestről, 11°C volt a lakásban (15-öt vártunk, gondoltuk, annyi elég, ha nem vagyunk otthon), ezt sikeresen felküzdöttük reggelre 19°C-ra. Mivel én mééég melegebbet szerettem volna, fűtöttünk tovább. De reggelre megint 14°C-ban vacogtunk, ami nem tesz jót a gyerekek megfázásának, sem Andris torokfájásának, hogy az enyémről szót se ejtsek. Andris szaladt a fölöttünk lévő lakásba, le a pincébe, hogy bekapcsolja a kazánt megint, vele kellett volna tartanom, hogy ellessem a módját. De eszembe sem jutott. Szépen melegedtek a szobák vagy egy óra hosszat. De most hidegek a fűtőtestek, és még hosszú a nap, mire Andris hazaér. Én meg már most megfagyok. Ami hátráltat a takarításban.

Nincs más hátra, fel kell mennem, és ha tudom, begyújtani a kazánt. Nem is láttam még, sosem csináltam ilyet, szóval drukkoljatok, hogy ne robbantsam fel a házat! Az írást utána folytatom, hogy mindenkit megnyugtathassak, ha túlélem. :)

Sikerült! Telefonos segítséggel, mert nem a szikrát ábrázoló gombot kellett volna nyomogatnom, hanem a másikat, de végül eltaláltam. Most lángol szépen, persze még egy kicsit várni kell, míg fűteni is tud, fel kell melegíteni a fűtővizet.

Andris azt hitte, akkor alszik ki a láng, amikor elég meleg lesz a lakás, és a termosztát leszabályozza a fűtést. Ekkor az őrláng tartaná a frontot, de talán az nem megbízható. De most kiderült, hogy nem ez a baj, hiszen szó nem volt még meleg lakásról, amikor kikapcsolt a fűtés.  Kicsit aggódom, mert tavaly is sokszor feladta a kazán, Đore (a ház gazdája, aki persze nem itt fagyoskodik, hanem melegebb éghajlatra költözött, Spanyolországba) ígért is kazáncserét, de aztán a nyár elszaladt, a kazán meg úgy maradt. Előttünk a januári fagyok, remélem, megembereli magát. Persze öreg szerkezet már...

Addig is örülök az enyhe időnek, az éjjel elolvadt a tegnap leesett hó, ma pedig süt a nap. Talán még a télikabát is lekerül rólam, ha nem itt ülök, hanem szorgosan takarítok majd. Megyek is!

Karácsony képekben

2012. dec. 22. Miska születésnapja

    Már a délelőtt is különleges volt. Erzsóval kettesben itthon maradtunk, a fiúk pedig elmentek vásárolni, és a szeméttelepre, leadni a fáradt olajat. Mivel Ausztriában vasárnap nincs nyitva semmi, és 26-a is ünnepnap még, a vásárlás négy teljes napra szólt, javítási lehetőség nélkül. Benne a karácsonyi vacsora finomságai, kifogyóban lévő háztartási kellékek, elem a kis vonatba, és persze mindenki más is kénytelen volt hasonló nagybevásárlást csapni, így soha nem látott tömeg volt a boltban. A szeméttelep pedig nagyon-nagyon izgalmas, építkezés van, sorban állnak a kukás- és utcatisztító autók, már felsorakoztak a hókotrók is, de még ott várakoznak a falevél-szippantók. Misinek van egy könyve, ami a szemét elszállításáról, szelektív gyűjtésről, kukásautókról szól, most mindent láthatott élőben. Erről sajnos nem készültek képek, majd legközelebb, a fiúk úgyis azzal értek haza, hogy gyorsan töltsük meg a következő olajos vödröt is, mert ez nagyon jó volt!

   Én itthon takarítani szerettem volna, amit persze gyerekek nélkül sokkal könnyebb lett volna, mégis nagyon érthető volt, hogy Andris nem szeretné a két gyereket végighurcolni a tömegen. De Erzsó semmi gondot nem okozott, szinte egész délelőtt rajzolt. Vonatokat. Elmélyülten, részletesen: mosolygó pofit kaptak, füstölgő kéményt (a kémény külön mosolygott), kapcsokat, lámpát. Az elsőt nekem, aztán Andrisnak, arra rá is írta, hogy Papa, nem is egyszer.

 Aztán pedig mesét szeretett volna nézni, nálunk ennek feltétele is van: különleges jóságot kell csinálni. Erzsó segített felmosni, a nagyszobát szinte egyedül végigtisztogatta. Addigra én már a többi helységgel kész is voltam, még az ebéddel volt dolgom, egy kis tortakészítés, aztán jöhetnek a vendégek, a szülinapos.

Végül maldnem egyszerre érkeztek, Nagymama, Nagypapa, Dédnagymama utaztak ki hozzánk, autójuk telepakolva karácsonyi meglepetésekkel.
Mire a fiúk befutottak, már rotyogott az ebéd, kis játék után el is kezdtük az ünneplést.
Íme a hároméves:

 Ajándékbontogatás:

 És végre elkészült az új parkolóház, amiről négy emeleten gurulhatnak le az autók, kettő egyszerre, rajtgéppel indítva. A gyerekek egész este ezzel játszottak. Aztán reggel is. Mára kiderült, hogy ez a csoda is három napig tartott, de a Karácsonnyal nehéz is felvenni a versenyt, majd visszatérnek ehhez is.

   Pár szó a mi Miskánkról, hogy feledésbe ne merüljön, milyen is volt három évesen...
   Rengeteget bohóckodik. Az asztali áldást ritka kivétellel csupa Ó-betűvel mondja végig, mert az vicces szerinte. Szerintünk nem, ezért néha rendesen is hajlandó, főleg, ha ő kezdheti el az éneket. Vicces arcokat vág, kunkorgatja a nyelvét, direkt halandzsázva beszél, sokáig ismételgeti, ha valami vicceset hallott.
  Utánozza, amit Erzsó mond, egyelőre nem bosszantásból, hanem mert ő a nagy, próbálja eltanulni tőle az okosságot.
   Mostanában elkezdett barátkozni az oviban, aminek az egyik eredménye, hogy a "durva fiúk" hatására ő is hörög-morog, amitől Erzsó megijed, sír. Pedig halkan, szelíden morog ám, egyáltalán nem ijesztő. Viszont bosszantó, amit szándékosan és módszeresen gyakorol, aztán, ha Erzsó kiakad, akkor Misi sír hangosabban, én meg győzzek igazságot tenni. Beválik, ha előre megmondom, ha egyikük is sírni kezd, mindketten a sarokban kötnek ki.
   Kezd németül beszélni a többi gyerekkel, énekel, játszik lelkesen. Néha itthon is átváltanak Erzsóval németre, ilyenkor Misi Mathis lesz, Erzsó Annika, én Susan. Misi hozza a német énekeskönyvet, tudja mindet fejből, egyedül is végigénekli.
   Érthetően beszél, csak néha halkan. Magától is udvarias, kérem szépen, köszönöm, egészségedre teljesen automatikusan jönnek. Nem úgy a hangosan köszönés, inkább csak mosolyogni szokott. De tudja azt is, csak félénk néha.
   Nagyon szeret magasról leugrani, lehetőleg puhára, de ezt nem ellenőrzi minden alkalommal. Szeret magasra mászni, bukfencet gyakorolni, nagyon gyorsan szaladni. Ha magát keverte bajba, általában nem is sír, csak, ha tényleg nagyon megütötte magát (amikor már én is elgondolkozom, hogy meg kéne mutatni orvosnak). Ha viszont más gyerek ártó szándékkal egy ujjal is hozzáér, akár fájt, akár nem, hangosan bömböl.
   Kedvenc könyvei az Alle Vögel -énekeskönyv, a kukásautós könyv, és még mindig AnnaPeti.
   Ismeri az összes betűt, összeolvasni még nem próbálja. Szeret gyurmázni, kisollóval vágni, térképet böngészni. Kisautózni, sínpárt építeni minden nap szokott.Szívesen bujkál dobozokban, ládákban, szekrényekben.
   Kedves, nyitott, okos, huncut. Amilyennek lennie kell három évesen.

Örülnék megjegyzéseknek

Mindig elfelejtem írni, hogy örülnék, ha írnátok is néha a megjegyzésekhez. Csak, hogy kicsit beszélgetősebb legyen, hiányoztok! Köszönöm annak, aki már eddig is írt, és annak is, aki fog!

Misi egyedül az oviban, Erzsónak Vorschule otthon

   Múlt hétvégén nálunk jártak Stibrányiék, amit mind nagyon élveztünk, végre lehetett beszélgetni, a gyerekek is boldogan játszottak együtt. Persze hiszti, sírás volt így is elég, de mit várhatunk öt 1-4 éves csemetétől. Minden esetre évről évre jobban tudnak együtt játszani, egymásra figyelni, és nagyon számon tartják egymást a külön töltött időkben is.

   Amikor a vendégek kitették a lábukat, Erzsó megbetegedett, begyulladt mindkét szeme. Úgy tűnik, nem kapta el senki, még Misi sem. Vasárnap éjjel Erzsó sírva ébredt, szemecskéi összeragadva. Kamillateás lemosás után el tudott aludni, nekem már nem volt olyan egyszerű. A doktornőnk ugyanis egy hárpia, egyáltalán nem volt kedvem meglátogatni, antibiotikumos szemcseppre viszont szükségünk volt. Gyorsan leültem a gép elé, és az interneten végigböngésztem a közeli gyermekorvosokat, hova lehetne váltani? Ez egy röpke óráig tartott, szegény Andris nem örült. Ha nem is a szomszédban, de az ovihoz közel találtam egy doktornőt, aki szimpatikus is volt, és a biztosításunk is érvényes volt rá.
   Szerencsénk volt, nálam egy-két évvel idősebb doktornő, gyönyörű rendelő, kedves és gondos nővér. Volt helye is nekünk, bejelentkeztem mindkét gyerkőccel. Találkoztam több ismerőssel, az oviból is, és Grinzingből is, ami azt jelenti, hogy a helyiek ide járnak, ami biztató. A doktornő homeopátiával is foglalkozik, fel is írt egy szemlemosó szert, amit nem kaptunk a patikában, de látta, hogy ez komoly, úgyhogy az antibiotikumos szemcseppet is megkaptuk.
  
   Másnap reggel, és azóta minden nap Andris vitte Misit oviba, háton, gyalog. Ez Andrisnak kb. fél óra út, közben beszélgettek nagyokat. Misi kifejtette, hogy a tihanyi óvodába szeretne inkább menni, mert ott nincsenek durva fiúk. Ó, Drágám, dehogy nincsenek, de legalább egyidősek lesznek...

Az óvodába érve először kicsit meg volt szeppenve, de hősiesen ottmaradt egyedül. És nem sírt. Egyik nap sem, csak ma, mert Mathis (egy francia hatéves "durva") hozzávágott valamit. Az óvónénik szerint játszik a többiekkel, nincs elanyátlanodva, még ki is nyílt így Erzsó nélkül. Azért vigyáztak is rá, minden nap úgy találtam, hogy valamelyikükkel kézen fogva bóklászott, vagy játszott. Most vannak rá elegen, két helyes kis óvónő-tanonc is csatlakozott a csapathoz. Itt csak jót tanulhatnak. :)

   Erzsó pedig otthon van velem, délelőtt játszik, segít, és persze iskolásat játszunk. Ma négy betűs szavakat olvasgattunk, a betűzés már megy, a nagyon jól ismert szavakat felismeri olvasás nélkül (Mama, Erzsó), egyszerűket kiolvas (Baba, Misi). A betűk összeolvasásával bajban van, mert elmondja, hogy Cé, I, Cé, A, de nem akarja lehagyni az "é"-ket, így nem alakul ki a Cica... Nem sürgetem, csak akkor játszunk ilyet, ha külön kéri.
   Aztán kakukktojásokat rajzoltam neki, már rajzolás közben kombinál, "Mama, ezek mind gyümölcsök!", "Alma, asztal, kisbaba, ablak, autó, csak a kisbaba él!" Aztán ennél az utóbbinál a szavak alá is írta a kezdőbetűket, így kiderült, hogy a kisbaba azért is kakukk, mert nem A-s.
   Végül előrajzoltam hullámvonalat, cikkcakkot, egy vonalra meg félköröket, háromszögeket fölfelé és lefelé, amiket más színnel át kellett rajzolnia. Vonalvezetés, még nem önállóan, csak az enyémet követve.
   Aztán le kellett rajzolnom Wartburg várát. Hát nem mutatnám meg egyetlen építész barátomnak sem, de a lényeg úgyis a rózsaszín zászlós ablak volt, ami Erzsébet szobáját jelezte.

Holnaptól megint mindketten mennek óvodába. Végre. Andris meg itthon marad, a plussz óráiból szabadság kivevése nélkül megteheti, és elmegyünk vásárolni. A Karácsony legkevésbé élvezetes része, de legalább együtt!

Ohne Kuscheltier

    Az úgy volt, hogy Erzsó hétfőn itthon felejtette a Macit. Igazából hamar eszébe jutott, de már elindultunk az autóval, és nem akartunk visszafordulni.Már csak azért sem, mert amikor Misi otthon hagyta a kutyusát, akkor sem fordultunk vissza, pedig ő kisebb, és frissebben ovis. Igaz, nem kötődik úúúgy...
   Erzsó sírt az óvodáig, még bent is, hogy ő nem bírja ki Maci nélkül. Tihanyban minden délelőtt maci nélkül volt, mert csak alváshoz volt szabad elővenni, úgyhogy nem aggódtam nagyon emiatt. A síró gyereket átadtam az óvónéninek, bevitte a csoportba, mi meg elmentünk.

   Délben Monika azzal fogadott, hogy Erzsó sokkal aktívabb, társaságibb volt, rengeteget játszott, sokkal jobb volt így, Kuschelie nélkül neki. Felvetette, hogy többet ne is hozza be az oviba. Erzsó, aki persze már ért németül, rögtön sírva fakadt az ötlet hallatán, én viszont egyet értettem, itt az ideje. Persze akkor Misi kutyusával is hasonlóan járunk el, könnyebb együtt tanulni, és Erzsó így nem akad ki, ha a kutyát meglátja. Abban egyeztünk meg, hogy a kedvenceikkel együtt érkeznek meg, de beteszik őket a kistáskámba, és magammal viszem mindkettőt. Délben jövök értük, addig kell kibírni.
   Otthon már látszott, hogy ez nem lesz könnyű játszma Erzsóval, ahányszor szóba hoztam, ugyanaz a hisztis sírás volt a válasz, gondolni sem akart rá. De közben itthon órákra elszakadt a Macitól, én meg kicsit úgy vagyok vele, hogy ha ilyen csúnyán hisztizik, akkor csak azért is végigcsináljuk.
    Az óvodában reggel Misi gond nélkül bedobta a Kutyust a táskámba, Erzsót rá kellett beszélni, de sírás nem volt. Monika megmutatta neki, hogy mit ragasztanak éppen a nagyobbacskák, ő is csatlakozott lelkesen, én meg a háta mögött eltettem a Macit. Tudta, megbeszéltük, hogy így lesz, de nem akarta maga odaadni.
  Persze vidáman telt a napjuk, szó sem volt sírdogálásról. Megkönnyebbültünk, óvónénik és én is. A délutáni pihenőben megint együtt lehettek. Hogy meddig? Azt nem tudom, mert a pihenő után a Macinak híre-hamva sem volt. A gyerekszoba, amiben még rend is van, nyomtalanul elnyelte a Macit. Délután 4-től estig kerestem mindenhol, kertben, autóban lakásban, szemetesekben és a szennyestartóban, polctetőkön és minden lehető tárolóban. Erzsó szerint bebújt a barlangjába. Mindig ezt mondja, ha elhagyja valahol. Nélküle kellett éjszaka aludni, és ma nem volt vita az oviban, mert nem volt min vitatkozni. Remélem, hamar előbújik, nem így terveztük a "leszoktatást"...
 
    

Adventi koszorú-áldás az óvodában (2012 nov. 29.)

   Meglepődtem, amikor a gyerekek újabb program-meghívót lobogtatva vártak, mi lehet az: nem Mikulás, nem Karácsony, az új ünnepünk a Koszorú-áldás. Az első gondolatom az volt, hogy lám, nem elég szombaton elkészítenem a koszorút, pedig úgy terveztem. Csütörtökön ott kel virítania a többi között, és még örülhetek, ha csak egynek, ugyanis a szöveg szerint "alle Kinder" hozza a koszorúját. Azért erre rákérdeztem, és megnyugtattak, családonként egy koszorú.
   Szerdán nekiláttam, vettem fenyőágat, összekötözgettem belőle a koszorút, kidíszítettem. Andris mindig minimalistát akar, de én olyat nem tudok. A végeredménnyel viszont mindig elégedett, most is így volt. Hozzáteszem, én ilyet sem tudok. Mindig bántja a szememet a csálé gyertya (utóbb kiderült, hogy focilabda-találatot kapott, már egyenes), a kilógó csipkebogyó, vagy a gyerekek által ezerszer megszaglászott fahéj-darabka, ami nem is úgy volt odatűzve... De hát mitől lenne a jövő évi szebb, mint az előző, ha nem lenne mindig újabb szempont a listámon, amire legközelebb jobban figyelek?!

   Az ünnepség délben kezdődött a templomban, addigra mi, anyák, már szépen kitettük a koszorúkat, a gyerekeket várták a kisszékek, rajtuk egy-egy csengővel. Amikor beléptek a templomba, Erzsó meglátott, és odakiáltott, hogy "Hát Te, Mama, mit keresel itt? Ez óvodai ünnepség"! Visszasuttogtam, hogy a mamák hivatalosak rá, ez megnyugtatta, felfedezte a mi koszorúnkat az oltár előtt, elégedetten leült a csengőjéhez. Misi játékokkal felszerelkezve jött, egyik kezében a Kutyus himbálózott, a másikban a kék polipja. Susan óvónéni megszabadította ezektől.
   Az óvónénik elmesélték a gyerekeknek, hogy mit ünneplünk, miről szól az Advent, aztán gitárkísérettel énekeltek egy szépet- Kling, Glöckchen, klingelingeling-, ehhez csengettek a gyerekek, a mieink is szépen tudták a szöveget, a kis játékot hozzá, nagyon helyesek voltak. 
  Diavetítés következett, egy kis mese arról, hogy milyen jó adni, meg szeretetet kapni. Aztán a plébános szólt pár szót, megáldotta a koszorúkat, meggyújtotta mindegyiken az első gyertyát. Újabb éneklés után a gyerekek visszamentek az oviba, felszedték a kis hátizsákjaikat, és mehettünk haza.

  Itt következik a mindennapos hiszti, hogy "Mama, de miért jöttél ilyen korán, még szerettünk volna százat csúszdázni!" (Erzsó). Megfűszerezve egy kis "Mama, nem bírom el a Rucksackomat!" (Misi) kiabálással, illetve "De hol a macim? Még csak egy hónapos, nem tud odamenni az autóhoz!" (Erzsó) nyafogással. Ez persze azt jelenti, hogy jól érezték magukat, és szeretnek ide járni. Meg azt, hogy nagyon fáradtak.

  Hazafelé az autóban mesélni szoktam. A témát ők döntik el, vannak kis meséink róluk (arról a kislányról mesélj, akinek macija volt), az útra kiugró szarvasról/őzről, a 18-as villamosról (Mama, azt, amikor Budapesten leugrott a sínről a villamos, mert azt kiabálták, hogy sárga szöcske!), vagy a kedvencük: Miért káros a dohányzás? címmel. Ezek pont ezekre az utakra vannak kitalálva, húzhatók, nyújthatók, rossz látási viszonyok esetén rövidre foghatók. De olyan is van ám, hogy nagyon csöndben kell lenni, mert a Maci, vagy a Kutyus, vagy legrosszabb esetben mindkettő elaludt. Ha egyszerre a kettő, az nagy baj, ugyanis ekkor a gyerekek a csöndet is duplázni akarják, és néha hangos sírásba fullad a játék, mert az autó hangosan megy a macskaköves úton, és ezen sehogy sem tudok változtatni. A gyerekek pedig fáradtak. Addig a percig, amíg le nem teszem őket csendes pihenőre. Hangos pihenőre.

Őszi biciklitúra - Wachau

    A múlt hétvégére megint biciklizést terveztünk. Erzsó könyörgött, hogy Ő is tekerhessen, de úgy még messzire nem jutottunk volna, maradt a tandem és az utánfutó. A tandemet először meg kellett javíttatni, mert az egyik elülső pedál menete elnyíródott, ki kellett cserélni. Ha az olyan egyszerű lett volna... De nem, átvariálták az egész meghajtást, egy oldalra került a két lánc, új hajtóművet kaptunk előre, hátra. Már a szerelőhöz eljutás is nehézkes volt, a meggyengült pedál ugyanis leesett, így Andris a hátsó ülésnél tudott csak tekerni, miközben kormányozni ugyebár csak elöl lehet, előrehajolva-fekve vergődött át a városon. Élvezte. Azok is, akik látták.

   Szombaton hagytuk aludni a gyerekeket, mert már nagyon elfáradtak a rendszeres 6-kor keléstől, Erzsó magától akár tízig is szívesen alszik. Ezt szerencsére mégsem igényelte szombaton, fél nyolc körül keltünk, reggeli és pakolás után szépen útra keltünk, és a 11:18-as vonatot békésen elértük. Mivel most nem sátorozni akartunk, nem kellett hálózsák, sátor, polifoam, elég volt a hátsó bicikli-táska, az utánfutó hátuljába is csak ennivaló került.
Így is alig fértünk föl a vonatra, az utánfutót csak a vonat ajtaján lehetett betolni, a kerékpár-tárolós részbe már széltében nem fért be. Azért csak elhelyezkedtünk, a vonaton tízóraiztunk, aztán néztük az ablakon át a ködös világot. Na igen, 20 °C-ot, napsütést ígértek, kicsit aggódtam, hogy nem fognak-e fázni a gyerekek hátul, hiszen Ők csak ülnek. Nem fáztak, jó melegre belehelték a zárt utánfutót.

 Ybbs-nél szálltunk le a vonatról, hideg, szeles idő volt, a Duna gyönyörű, a bicikliút szép. Nagyon jó a tandem, mert végig lehet beszélgetni, a gyerekekből csak a kacagásukat hallottuk, elszórakoztatták egymást. Az első szélcsendes helyen megebédeltünk batyuból, aztán szaladgálhattak egy kicsit, Andrissal nagyot kergetőztek.

Ebéd közben a nap is kisütött, a túlparton épp esküvő után gratuláltak a népek, jó volt a hangulat. Mentünk tovább, olyan jó, ha ezzel a hosszú szerelvénnyel megyünk, mindenki mosolyog ránk. És gyorsak vagyunk, hiszen ketten hajtunk.
   Melkben sétáltunk egyet, az apátságig nem mentünk föl, de a sétálóutca szép volt. A gyerekek nagyon szeretik a sikátorokat, kerestünk egy párat.
   Willendorfban Andris szeretett volna lefényképezni a willendorfi Vénusszal, de túl magasan volt a lelőhely, ahol szobrot állítottak neki. Bevallom, nem sajnáltam nagyon.
   A terveink szerint Spitzben aludtunk volna, de már délután 4 körül odaértünk. Hátha eljutunk még Dürnsteinig, vagy ha nem, minden falu tele van vendéglátó házakkal. Mentünk tovább. Spitzben utánajártam a szálláslehetőségeknek, a többi faluban nem, de hideg is volt, utószezon vége, csak nem lehet olyan sok a vendég...

  De, sok volt. Wösendorfban ért minket az este. Sorban bekopogtunk mindenhova, kis vendégházba, nagyobbacskába, magánszállásokra, a "Zimmer frei" kiírásokat követve. Hol német csoport, hol más bciklisek, minden foglalt volt. Elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy ez olyan, mint Szűz Mária és József történetében, ők is sokáig keresgéltek, mindenhova bekopogtak. Nekik egy istálló jutott, reméljük, mi valami melegebb szállást is találunk, ha nem itt, a következő faluban... Csak már sötétedett, a gyerekek fáradtak, és bevallom, kicsit mérgelődtem a vakmerőségünk miatt, én többször javasoltam, hogy telefonáljunk szállás után, mielőtt továbbhajtunk. Persze könnyen beláttam, hogy ez szükségtelen.
   Végül a falu legutolsó házán is kint virított a zászló a kedves felirattal. A házinéni ugyan nagyon sokallta a négy főt, de a gyerekek kicsik, és egy ágyban is elalszunk mind, mondtuk. Befogadott minket, hála Istennek. Megvacsoráztunk egy heurigerben, aztán 8 körül már ágyba is tettük a gyerekeket. A kanapén jól elfértek ketten. Mi is lefeküdtünk velük, és az egész család békésen aludt másnap reggel 3/4 8-ig, 8-ra kértünk reggelit.

Ami egészen kitűnő volt. Friss, meleg, ropogós zsömlék, méz, lekvár, felvágott, még kakaó is volt Misinek.

Fél 10-re Weißenkirchenbe értünk, harangoztak, betértünk a templomba szentmisére. A képen a fedett lépcső a templomhoz vezet, kissé erődítmény-jellegű, nyilván nem véletlenül. A templom belülről is nagyon szép. Gyermekeink bemutatták, milyen jól tudnak viselkedni a misén, kis angyalok voltak mindketten. Erzsó az első tíz perc után súgva megkérdezte, mi lesz a jutalom, ha jók. Dürnsteinben cukrászdába megyünk, ígértük. Biztos enélkül is jók lettek volna, de innentől pisszenést se lehetett hallani. Csak néha a kutyus nyakán a csengettyűt, de azt is halkan. Érdekes is volt, egy bajor férfikórus énekelt, gitárkísérettel. Még jódliztak is. :)
A mise hirdetéseiben már elhangzott, hogy milyen jók voltak a gyerekek, de utána külön oda is jött hozzánk a Herr Pfarrer, nagyon megdicsérte a gyerekeket, álmélkodott.
Aztán egy néni is hasonlóképpen, ő még egy zacskó bonbont is adott jutalmul.

   Indultunk tovább Dürnstein felé. Ez a falu nagyon fontos volt, nem csak a cukrászda miatt, hanem Erzsó végig arról beszélt, hogy megyünk Dürnsteinbe. Tavaly Czirmos és Papi társaságában jártunk erre, akkor kavicsot dobáltunk a Dunába, szép emlék maradt a kicsiknek. Idén ehhez már hideg volt. De kaptunk tortát, megint sétáltunk, végignéztük a templomot kívül-belül.


   Tovább, Krems felé. Kremsnél akartunk vonatra ülni, de megint nagyon gyorsak voltunk. Andris mondta, hogy végig a vasút mentén megyünk, bárhol felszállhatunk. Nem voltam meggyőzve, de engedelmesen tekertem tovább. Nem a vasút mentén mentünk. Kicsit úgy éreztem magam, mint előző este a szállással, mikor kiderült, hogy Tullnig nincs állomás. Az ugyanis még 40 km utat jelentett. Hideg, ködös időben, sietve, mert 6-ra haza kellett érnünk a Himmelstraßéba. Hősiesen befogtam a számat,

szegény Andrison így is látszott, hogy nagyon sajnálja. De az út szép volt, még egy nagy hajót is megelőztünk siettünkben. Egy hídon átkelve találtunk egy nagy követ, amire a híd építőinek nevei voltak felvésve, az végre száraz volt, mivel a híd alatt állt. Felpakoltunk rá gyereket, ebédet, és jól belakmároztunk.

Igazából pont jókor érkeztünk Tullnba, a vonatig negyed óránk volt, pontosan a megbeszélt időre haza is értünk. A pockok jól elfáradtak, nagyot aludtak hazafelé.
Nagyon szeretünk túrázni, jó volt kimozdulni, együtt lenni, a gyerekek nevetését hallgatni egész nap. Tavasszal - hát, akkor nem hiszem, hogy mennénk, de jövő ősszel mindenképp!

Idő - ezúttal szinte elég

   Bizony, ilyet ovis korom óta nem éreztem. Főleg olyankor élvezem, amikor még a reggeli oviba-szállítást is Andris intézi. Hihetetlen, hogy nem kell minden délelőtt oviba, iskolába, gimibe, egyetemre mennem, és a gyerekeket sem én szórakoztatom délelőtt.
   A háztartás persze itt van, és sajnos nem áll jobban, mint amikor még Misi-program volt délelőtt. Ellenben egész jól beállt egy normál-állapot, látszik az élet a lakáson, de nincs rendetlenség, a takarítás szabályos időközönként megtörténik, csak a mosással úszom el néha, ha esős idő van, és nem szárad, vagy több nap után jövünk haza.

   Andris segít a gyerekek körül is, a napi rutinba kedvesen és magától beépített némi - nem is kevés - segítséget. Ő terít meg reggelire, amíg én a két alvó gyereket ébresztgetem, öltöztetem, aztán lecsendesítem, amikor Erzsó rájön, hogy megint nem egyedül öltözött fel, és ennek nem örül. Közben még az éjszaka lejárt mosogatógépet is kipakolja, hogy a nap többi részében egyből belepakolhassak.
   Aztán éjjel, amikor hazajön a munkából, általában az utolsó mosást még együtt teregetjük ki. Nagyon hálás vagyok!

Én pedig élem világomat.
   Megint többet olvasok, most, hogy túl vagyok a napi egy letehetetlen Fábián Janka-könyvön, és nincs több itthon, visszatértem Johannes Mario Simmel műveihez, persze németül. A történetet, legalábbis a lényegét mindig értem, a stílusát szeretem, az ismeretlen szavak egyre ismerősebbé válnak, bár ezt siettetném. 
   Járok balettozni hetente egyszer. Erzsó is. Ő kettőre megy, úgyhogy Andris szerda délutánonként itthonról dolgozik, hogy Misi ne egyedül aludjon. Én meg leviszem Erzsót, boldogan felveszi a kis rózsaszín harisnyát, dresszt, szoknyácskát (azt nem lehet elrontani, úgyhogy én varrtam), balettcipőt. Nem, nem spicc-cipőt, csak bőrtalpú gyakorló-papucskát, de egy az egybe olyan, mint az enyém. Táncol, hazaviszem, játszunk, aztán én jövök. Nagyon élvezem, a tartásomon sokat javít, már van egy lány, akivel együtt szoktunk hazafelé villamosozni. Egyébként pedig nagyon elfáradok, amire nagy szükségem van, jó nem csak lejárni a nap végére, hanem keményen dolgozni is érte. :)
   Délelőtt bejutok a városba vagy a konditerembe, vagy itthon takarítok egyedül, ügyeket intézek gyerekek nélkül, hatalmas érzés.

Októberben ennek vége lesz, ha minden jól megy. Elkezdek komolyabban németül tanulni. Ami ugyan a szabadidőmet megnyirbálja majd, de végre, végre használnom kell az agyamat, ami nagyon hiányzott. Vajon megvan még egyáltalán?