Hiszti - az életre nevelünk?

Erzsó tegnapi aranyköpése következik, amin azért el is gondolkoztam.

   Este lefektettem őket, Andris még nem ért haza a munkából. Erzsó az esti mese, ima, szokásos két altatódal után a távolodó hátamnak kezdett nyafogni, hogy "de még azt is énekeld el, hogy Aludj el mamának..."
Visszafordultam, mondván az ilyen sírós-hisztis-követelős hangvételre szokásos választ: "Erzsó, már énekeltem kettőt, nincs késő, beleférne az a másik három, de TUDOD, HOGY HISZTIVEL NEM ÉRSZ EL SEMMIT, AMÍG HISZTIZVE KÉRED, BIZTOS, HOGY NEM TESZEM MEG." Ezzel elhagytam a terepet.
A nagybetűs rész az, amire nagyon próbáljuk ránevelni őket, kérjenek, és az ésszerűség határain belül kapnak is, akár kivételes dolgokra is rávehetők vagyunk, de nem hisztivel. Ha hisztiznek, akkor még a könnyen megtehető kívánságok sem teljesülnek. (azért persze itt is megvannak a gyengeségeim, társaságban, templomban, extra fáradtan vagy csak lágyszívűségből néha következetlen vagyok.)

   Negyed óra múlva Erzsó benyitott a nagyszobába. Ugyanazon a hisztis hangon követelte az éneklést. Mondtam neki, hogy ez még mindig hiszti, amivel nem ér el semmit, és nem is értem, miért nem kér meg rendesen, miért gondolja, hogy erre hallgatni fogok?

Erre a sírást mintha elvágták volna, "végre egy értelmes kérdés, amire válaszolni is lehet" - csillant meg Erzsó szemében. És válaszolt:

"Mama, hisztivel mindenki másnál mindent el lehet érni! Csak nálad és a Papánál nem. De a Mamácskánál, Papácskánál, Nagymamánál, Nagypapánál, Tante Monikánál, Susannál gyerekvigyázók Mónikánál, és mindenki másnál használ a hiszti! Az óvodában még gumicukrot is adnak érte!"

Széllel szemben... Biztosítottam róla, hogy mi hajthatatlanok vagyunk hiszti-ügyben, és akkor is fontosnak tartjuk, hogy megtanuljon uralkodni az indulatain, ha máshol, másnál ez is működik. Vagy pont ez működik jól.

A szép nyugodt, udvarias kérésére elénekeltem a kért dalokat.

Este Andrissal jót nevettünk az eseten, de megegyeztünk, hogy így még fontosabb, hogy  mi tartsuk a saját szabályainkat. Nem várhatjuk, nem is várjuk a többi gyermekeinkkel foglalatoskodó felnőttől, hogy kőkeményen kiálljanak a síró-rívó kicsikkel szemben, nyilván sokkal gyorsabban vége a kényelmetlen helyzetnek, ha engednek nekik. De döbbenet, hogy milyen tudatosan használják ki ezt a gyerekeink, főleg Erzsó. Okos.

Azért aki olvassa ezt, és találkozik a helyzettel, annak jusson eszébe! :) Ha mást nem, utólag nevethet rajta...