Küzdünk a betegséggel és az óvodalátogatás

   Erzsó kezdte a múlt héten a betegeskedést. Igazából végig nem tudtam megállapítani, hogy csak nyafog, vagy tényleg fájdalmas neki a pisilés, de volt egy nap, amikor szinte sikított tőle.
   Aznap már Misi is mondogatta, hogy ő beteg, de tényleg, de nem mondta, mi fáj, csak azt, hogy mindene. No, az úgy is volt, amikor először mérésre méltónak éreztem, 38,5 volt a láza. Aztán estére már 39,9.
   Másnap alig vártam, hogy elkezdődjön a rendelési idő a gyerekorvosnál, bejelentettem mindkét apróságot. Mondták, hogy másnapra van időpont. De másnap nekem kellett a klinikára mennem, mondtam, hogy én meg 37 hete várom már a babánkat, nem megy a másnap, nem lehetne-e mégis még ma menni? Misi addigra erős fülfájást jelzett, a nyirokcsomói is hatalmasak voltak, nem akartam húzni az időt. Akkor jöjjünk azonnal, mondta a nővér, összeszedtem a két jobbra-balra dőlő gyereket, és szaladtunk. Szerencsére autóval.
   Erzsónak semmi baja nem volt, azért felírt egy kenőcsöt, vagy ezt írtam már? Misinek nem a füle fájt, csak felsugárzott a tüszős mandulájából a fájdalom, antibiotikumot kapott azonnal. Így is nagyon magas láza volt éjjel.

A másnapi klinikai vizsgálatról már panaszkodtam, most nem fogok. Misit arra a másfél órára betegen is leadtuk az oviban, szerencsére nem lett közben láza, és rosszul sem érezte magát.

   Erzsó pedig már napok óta mondja, hogy fáj a hasa. Hol jobban, hol kevésbé. Ennek ellenére szépen és sokat evett, semmihez nem tudtam kötni a panaszait. Ma a fél délutánt görnyedezve töltötte, de mivel már az óvodából is hasfájósan jött haza, és megint nem volt mihez kötni, nem is vettem túl komolyan. Az ebéd rizses hús volt, amit nagyon szeret, többet evett, mint én. Aztán megint a hasfájás. Szépen vacsorázott, de fürdés után már sehogy sem volt jó neki, sem fekve, sem állva, csak nyafogott nekem. A meleg sem esett jól a hasán, a hideg víz sem, amit itattam vele. Aztán fektetés után fél órával szépen viszontláttuk a mai menüt, szerencsére főleg csempére ment, útban a mellék-helység felé volt már. Andris még nem ért haza, pedig ez az egyetlen, amit mindig Ő szokott feltakarítani, hiába vagyok orvos, ez az egy nem megy nekem. Most nem volt választásom, sőt itt a nagy pocakom is hozzá, nehezített verzió. Túl vagyok rajta.
   Erzsó meg megkönnyebbülve üldögélt még tíz percet a konyhában, aztán elszaladt lefeküdni. Remélem, ennyi volt.


   No, és a kellemesebb téma: tegnap voltam délelőtt az óvodában látogatóban. A nagy pocakomat megmutatni. Azért kértek erre, mert nem minden gyereknek lesz már kistestvére, és szerették volna, ha mindenki látja most a növekvő hasamat, pár hét múlva pedig az újszülöttet. Kicsit e köré rendezték ezt a félévet, már korábban is beszélgettek róla, s szintén a növekvő kis életek figyelésére hetek óta növénykéket ültetnek pohárba és a kiskertbe, amit a gyerekek öntözgetnek. Persze azokból csupa ehető fog kinőni.


    Amint beléptem az ajtón, eszembe jutott, hogy nem vittem se az ultrahang képeimet, se a fonendoszkópomat. Monika óvónéninek volt könyve a témában, az is valami. Leültünk a gyerekekkel körben, Monika kérdezte, hogy vajon miért nagy a hasam, a lányok nagyon jól tájékozottak voltak már, azon kezdték, hogy ehhez kellett nekem egy férj is. Van is, Erzsó és Misi nagyon kedves Papája, válaszolta az óvónéni. Megegyeztünk, hogy ott bent nő a kisbaba, azért nagy a hasam. Erzsó még bekiabálta, hogy valószínűleg a másik óvónéni, Susan is babát vár, mire ő megígérte, hogy most aztán tényleg fogyókúrába kezd. :)
    Aztán Monika átadta nekem a szót, amire csak félig számítottam, nem vagyok túl magabiztos óvodásokkal való német nyelvű társalgás terén, gyorsan és elmosott hangzókkal beszélnek. Én pedig csak lassan tudok még fogalmazni. Azért működött.

   Először azt beszéltük meg, hogy a méhemben víz veszi körül, kisebb korábban úszkálni, forogni tudott, ahhoz más nincs elég helye. Látni ultrahangos vizsgálattal lehet, először még csak egy apró babszem, aztán már a szívverése is látszik. Ekkor lett volna jó a fonendoszkóp, meghallgathatták volna a pici szívét. Így csak a sajátjukat tapintották, aztán tapsoltunk olyan gyorsan, ahogy a magzat szíve ver, az nagyon gyors.
  Erzsó megmutatta, hogyan tartja magát a baba, felhúzott lábakkal, hogyan tud mégis rúgni. Ezt már itthon többször játszotta, most is tetszést aratott. A baba pedig felébredt, és mocorogni kezdett, ami a hasam távolról is jól látható hullámzásával jár. Persze odajöhettek megtapintani.

 Az enyémek hamarabb megunták a dolgot, és elmentek rajzolni, a többi gyerek maradt volna még, de Monika szerint elég volt ennyi, elő sem vette a könyvet, nagyon elégedett volt. Pár hetes babával megyek újra.