Ma volt az első olyan nap, hogy Andris elvitte az autót, mióta Erzsó oviba jár. Eddig is mentem már tömegközlekedéssel a két gyerekkel óvodába, de akkor tudtam, hogy délután nem kell újra felkerekednem, mert ott az autó.
Nem is olyan egyszerű ám ez a közlekedés-dolog, tegnap egymás után két régi típusú villamost kellet elengednünk, mert arra nem fér fel a járgányunk, amiben a két gyerek trónol. (Ráadásul azt nem lehet letolni az ovihoz, ki kellett kötnöm már a templom mellett egy padhoz, és utóbb kiderült, hogy nem a megfelelő biciklizár-kulcs volt nálam, alig tudtam kiszabadítani az utánfutánt, a biciklizárat meg szégyenszemre ott kellett hagynom a padhoz kötve délutánig. Mindezt egy árgus szemekkel figyelő templomi zenekar mellett közvetlenül. És mennyit ér a kikötés, ha egy gyenge nő bármikor szétkapja a szerkezetet, hogy leszedje a biciklizárról a babakocsit?) Ma nem akartam így járni, ezért megbeszéltem Erzsóval, hogy Ő már nagyon nagylány, és le tudna sétálni a lábán is a villamosig. Ha elfárad, majd segít a maci. Lelkesen el is indult, én meg hátamra vettem Misit, mert a kisebb babakocsink még Tihanyban van. Persze amint az utcára értünk, jöttek a kifogások, hogy "Mama, nekem elzsibbadt a lábam", "Mama, elfáradtam, és a Maci is elfáradt, nem tud segíteni", "Feltörte a sarkamat a cipő", és ehhez hasonlók. De erős voltam, nem vettem nyakba, szépen lesétáltunk, jót beszélgettünk közben.
A 38-as villamossal kb. 6 megállót kell menni, aztán átszállni a 35A buszra, és azzal végigdöcögni a Krottenbachstrassén Glanzingig. Az egész, ha minden jól jön ki, fél óra. Szóval nem vészes.
Erzsó beszaladt az oviba, Miska utána, rögtön a könyvespolchoz rohant, kivett egy indiános könyvet, az óvónénik persze biztatták, olvasson csak. Nekem persze haza kellett volna sietnem, de sebaj...
Azt néztük Andrissal, hogy gyalog sem lehet több, mint fél óra, bár nekem az útvonaltervező kicsit többet írt ki. Egyszer ki kellett próbálni, itt volt az alkalom, Miska a hátamon, igaz, közben elkezdett szemerkélni a hó. A végére már szakadt. Feltettem a napvédőt Misi feje fölé, de jutott így is elég hó az arcára, minden pehelynél felkiáltott, hogy "Nem, nem! Mama, én ezt nem szeretem, állítsd el a hóesést, már tavasz van!".
Az ovi minden kétséget kizáróan 2 völgynyire van tőlünk, pedig próbáltuk neki megmagyarázni, hogy csak egy völgy van ott. Most kétszer kellett felkapaszkodnom, az biztos. Közben meredeken le... És miután kikeveredtem a sikátorrendszerből, még fel kellett mászni a Himmelstraßéra is. 42 perc, marad a buszozás.
Hazaértünk, Miska elmerült a játékban, én az ebédfőzésben, s lassan már indulhattunk is vissza Erzsóért. Itt egyelőre nincs ebéd az oviban, tízórait is dobozban visznek magukkal, amit Erzsó nagyon élvez. Hazaérés után tehát még ebédeltetni kell, pedig Miska már odafelé elaludna, ha hagynám. Fél egy - egyre megyek Érte (Tihanyban pont fektetés-idő), fél kettőre hazaérünk jó esetben, ebéd, fél 3-kor teszem le a társaságot aludni. Ez órákkal később van, mint a megszokott, nem is alszanak el, vagy ha igen, akkor nem kelnek fel estig. Mint most. Itt ülök, írok, a gyerekek meg fél 7-kor még alszanak. Pedig próbáltam én felébreszteni Őket, világít a lámpa az arcocskájukra, énekeltem, rázogattam Őket, semmi.
Visszakanyarodom. A hazahozás teljesen zökkenőmentes volt, jöttek a járművek, felfértünk az utánfutánnal, hógolyóztunk egyet az udvaron. :)
Holnap azt hiszem, az autót választom, ha Andris hazahozza, mert ma igencsak elfáradtam, pedig még ma szerettem volna takarítani is. Mert ez a lakás egy pormacskagyár. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése