Ma nehéz napunk volt. Az óraátállítás óta gondban vagyok, hogyan csempésszem vissza az elvesztett napi egy óra alvást a gyerekeim életébe. Azt beszéltük meg, hogy nyári időszámításban visszatérünk az este nyolcas fektetéshez. De...
Reggel muszáj felkelni, mert be kell érni az óvodába, így is épp elég rövid, hiszen csak egyig maradhatnak. Akkor hazajövünk, megebédelünk, és csendes pihenőt tartunk négyig. Ez leginkább nekem pihenő, a gyerekek játszanak a szobájukban, tényleg csendben, én nagyon jókat alszom ilyenkor. Ha tényleg elkezdeném még e késői (gyakorlatilag nem jutunk hozzá kettő előtt, fél 3-ra végzünk) ebéd után altatni őket, nem ébrednének fel 5-fél 6 előtt. Akkor pedig végtelen az este... Házasságunk megóvása fontosabbnak bizonyult, mint a délutáni alvás erőltetése, szükségünk van az esti kettesben tölthető órákra.
Nem alszanak hát délután, az este hetes fektetés elfogadható megoldás, szépen el is aludtak mindig, és békés csönd honolt a gyerekszobában reggel fél 7-ig. De most, most este hétkor VILÁGOS van! A Húsvét utáni első itthon töltött estén Erzsó kitalálta, hogy ő fél a gyerekszoba szőnyegétől, mert túl nagy rendet raktunk. Aztán, hogy az altatódaltól sírnia kell. Jó, azt a dalt ki lehet hagyni, szerencsére csak aznap este könyörögte ki, nincs benne a normális "procedúrában". Aztán jött a kimászkálás, ilyen-olyan indokokkal, ezt mindenki jól ismeri, de nálunk már nagyon rég nem fordult elő.
A következő napokban nem fektettünk hétkor, kivártuk a gyerekek belső órája szerint megszokott időpontot, ami most nyolc órát jelent. Így persze minden ment szépen, csak a reggeli kelés nem, hiszen, ki látott olyat, hogy egy gyerek 11 óra alatt kialudja magát? De ez csak pár napig tartott, a hétvégén újra felborult a rendszer, a Vadkörte utcában töltötték ugyanis a péntek estét, szombatot, vasárnap reggelt. Nagyon jól érezték magukat, meg mi is. Ők el voltak halmozva jobbnál jobb nagyszülős programokkal, még végighallgatni is csupa izgalom volt. Mi délig aludtunk, aztán kettesben sétáltunk a városban, aztán megint aludtunk. Vasárnap összeszedtük a gyerekeket, és a Svábhegyen találkoztunk a család Zlinszky-oldalával és az Elmer-családdal, Mota és Toto eljegyzését ünnepeltük.
Hazafelé én vezettem Bécsig, a hátam nagyon fájt, de egyébként izgalmak nélkül telt az út. Jól elfáradtam. Most először vezettem úgy Bécsbe, hogy Andris is ott ült.
A gyerekek kilenckor kerültek ágyba, természetesen mint két kis zsák krumpli...
De ma már reggel nagyon nehézkes volt. Misi nem ugrott ki az ágyból ruhát választani, nem szaladt egyedül pisilni, nem vigyorgott rám az első szólításomra. Keltegettem, Erzsót is, összeszedtem a ruháikat, még mindig nem mozdultak. Akkor kivettem Misit, és elkezdtem átöltöztetni. erre azért felneszelt, kiderült, hogy "a robotos alsógatya nem a kedvence", gyorsan keresett egy másikat. A zoknit sikerült ráhúzni, de a "majmos póló nem a kedvence", legalább egy pulóvert választ a tetejére gyorsan. A nadrág sem jó, inkább a feketét, de annak kiszakadt a térde, "Mama, hol a fekete jéger-alsó?" Azzal még lehet hordani... No, de elkészült, felébredt.
Erzsót nehezebb kiugrasztani, ráadásul Tihanyban és az utazásokon nem sikerült a Macitól elválasztani napközben, így most ezzel is megint küzdeni kell. Őt erővel kellett átöltöztetni, mert már tényleg nem volt idő kivárni, hogy még egy fél órát pihenjen, még egy negyed óra alatt letegye a Macit, kimásszon, és lassan-lassan felöltözzön. Ha pedig nem várjuk ki, akkor -ha még ennyire álmos- jön a hiszti, amit "csak a Maci tud elűzni".
Andris vitte őket az óvodába, hogy németezhessek délelőtt. Végül el is indultak időben. De sajnos kiderült, hogy nekem is kevés volt az éjszaka, a reggel meg sok, elfáradtam, és a jó kis német érvelések megírása helyett -persze magamra egyre mérgesebben- húztam az időt. Meg is állapítottam, hogy semmivel nem vagyok jobb a két kis kölöknél, és mivel a szülői mintát nagyon fontosnak tartom (még akkor is, ha éppen nem látják, majd látják legközelebb), végül csak nekiláttam a tanulásnak.Végül két kis rövid gyakorlatot tudtam ma délelőtt leadni, siettem vásárolni, és a gyerekekért. Ilyenkor Andris az óvoda előtt hagyja az autót, úgyhogy cipekedni csak a bolttól a csomagtartóig kell, pár száz métert.
Innentől a délután nagyjából a megszokott módon zajlott, ebédfőzés alatt még kint játszottak a napsütésben, aztán a pihenőben én aludtam. Utána láttam már, hogy használhatatlanra fáradtak, Misi még betett egy mosást, persze jutalom reményében, nézhettek is pár német nyelvű mesét. Vacsora, fürdés, hajmosás. Hiszti, hiszti, hiszti, csak a Maci űzi el, Misinek meg elege van már Erzsó sírásából, ő meg azért ordít, és még fél hét sincs! A gyerekszoba meg a feje tetején állt, mert Erzsó ma azt találta ki, hogy mindent kiszedtek a két ágyból, a játékokat meg a szekrényből, és az üres polcokon próbáltak pihenni, persze ágyneműstül. Végül Erzsót lefektettem az ágyába, mert semmi energiám nem maradt végighajszolni őt a rendrakáson, Misi segített szépen, közben meséltem nekik fejből, és Misi még választhatott könyvből is egy mesét. De még mindig csak negyed nyolc volt, és nappali világosság. Erzsó megpróbálkozott a múltkori nyavalygással a szőnyeggel, meg elmagyarázta, hogy átállítottuk az órát, és most igazából nem is negyed nyolc van, hanem negyed hét. Igaz, igaz, de reggel kelni kell. Elmagyaráztam még a nyári hosszabb napokat, kicsit meséltem olyan vidékekről, ahol nyáron szinte egész éjjel világos van, mégis tudnak aludni az emberek. Fél nyolckor kint voltam a gyerekszobából. Ők pedig alszanak.
Ma sikerült, holnap is fog? Én bezzeg tudnék aludni, akár világos van, akár sötét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése