Nagyon köszönöm a drukkolást, imákat!
A helyszínként megjelölt kávézóba fél kilencre értem oda, még akkor pakolták ki az asztalokat a térre, fogalmuk sem volt, hogy egyáltalán ott lesz-e a vizsga, vagy a két perc sétára levő irodában. Átküldtek, hogy kérdezzem meg, az irodában sem tudták, vagy nem akartak foglalkozni velem, leültettek, hogy várjak kilencig. Háromnegyedig bírtam, azalatt ott gyülekeztek az A1-vizsgra várók, gondoltam, akkor biztos ők lesznek itt, és visszamentem a kávézóba. Épp jókor értem oda, akkor engedték be a többieket, főleg törökök voltak, rajtam kívül még egy fehér bőrű lány, és egy fiú, közülük a lány magyar volt, jót beszélgettünk a szünetben. Vagyis amikor a Leseverstehen (olvasott szövegértés) feladatokkal mindketten fél órával a határidő előtt elkészültünk. Ez négy feladatból áll, menni szokott.
Aztán jött a Hörverstehen, na az nehéz volt, pedig az szokott legjobban menni, azt mindig értem, amikor beszélnek hozzám. A neheze most az volt, hogy a leírt állításokat nem értettem, amikről a lejátszott rádióadás alapján el kellett dönteni, hogy igazak-e. Persze igyekeztek nem ugyanazt a szókincset használni, ami a hanganyagon megjelent, a szinonimák viszont számomra idegenek voltak, így hiába értettem jól a szöveget, ott gondolkoztam, hogy ez az ige most állítja, vagy tagadja, ami a mondat többi részében áll? Kétszer lehetett meghallgatni, így azért remélhetőleg sikerült...
A második lejátszott szöveg egy párbeszéd, amiben az egyik szereplő (általában legalább az egyik kicsit tájszólásban beszél, de nem vészesen) kérdezget, a másik pedig három lehetőséget ajánl fel, majd ezeket tárgyalják ki. Nekem egy táblázatban kell kitöltenem, hogy melyik lehetőségre mi jellemző, most korrepetítort kerestek egy kislánynak, és le kellett írni a három tanár elérhetőségeit, képesítéseit, korát, óradíját, stb. Jellemzően sok szám szokott ezekben a feladatokban előfordulni, most is le kellett körmölni a telefonszámaiktól elkezdve mindent, de azt hiszem, ez sikerült. Ezt a szöveget egyszer játszották csak le.
Aztán még egy írogatós része volt, egy reklamáló emailt kellett írni, és a véleményemet, hogy 40 éves kor fölött vagy alatt jobb szerintem az első gyermeket vállalni. Mindkettőt úgy egy oldal terjedelemben. Korábban ettől a feladattól tartottam leginkább, de az utolsó pár gyakorló-levelem már sokkal jobb lett, most is úgy érzem, nem ezen fog múlni.
Aztán a kávézó előtti asztalok egyikénél megebédeltem, kiderült, miért ide települt az integrációs központ, alig hagytak enni, az első egy tenyérjós hölgy volt, aki végül a pincér határozott török nyelvű felszólítására volt hajlandó tovább állni, aztán egy kismama, aki remélte, hogy álláshoz tudom juttatni, de legalább pénzzel kisegíteni, aztán már figyeltek rám a pincérek, ha valaki közelített hozzám, gyorsan odajöttek. Nem volt valami bizalomgerjesztő környék, én meg biztos nagyon feltűnő voltam a nagy pocakommal meg a vizsgázós ruháimmal.
Utána szaladtam az irodába szóbelizni. Kiderült, hogy kerestek már, mert a legelejére voltam beosztva, de ezt nem mondták, amikor kérdeztem, hogy mikorra kell átérni. Sebaj, így megvártam az elém került két embert, utána bementem, a feladatok olyanok voltak, amilyenre számítottam. Sokat hibáztam, de folyékonyan beszéltem legalább, egyszer hallgattam el egy kicsit, amikor egy szavamra visszakérdeztek, és elbizonytalanodtam, hogy akkor létezik-e ez a kifejezés egyáltalán. De remélem, ez nem ront annyit... Meglátjuk, hétfő már nincs olyan messze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése