Haus des Meeres 2013

- Jó, menjünk holnap a Haus des Meeresbe. Akkor csomagolsz ebédet?
- Nem, azt gondoltam, ehetnénk valahol útközben...
- Akkor inkább együnk itthon!
- De úgy olyan kevés az időnk, ebédre nem olyat terveztem, amit elvihetnénk, de akkor főzök majd estére, és vigyünk almát, kekszet!

   Reggel a hajnali szoptatás után játszottam Jancsival, míg el nem álmosodott megint, aztán tovább alhattam. Andris egy idő után fölkelt, a nagyokkal megterített, és már vidáman reggeliztek, mire olyan tíz óra tájban előbújtam. "Kirúgtak a hámból", még mindenki pizsamában és jó meleg köpenyben volt, követelték, hogy én is így csatlakozzam. De aztán indulnunk kellett, gyors öltözés, pakolás, és már sétáltunk is lefelé a Himmelstrassén. Busszal és metróval utaztunk, amit most is nagyon élveztek a gyerekek, majd pont ebédidőre meg is érkeztünk. Jól időzítettünk, alig kellett sorba állni. Minden nagyon szép volt, érdemes megnézni, ha valaki erre jár. A keksz és az alma minden másnál érdekesebbnek bizonyult. A gyerekek számára készített alagutaktól alig lehetett tovább indulni, de amikor sikerült, tágra nyílt szemekkel figyelték a cápákat, vízicsikókat, tengeri csillagokat, Erzsó-méretű algás hátú rákokat..

Hazafelé játszótereztünk az esőben. Vacsoraidőben reklamáltak, hogy két étkezés is kimaradt, de az esti imában MINDENT megköszöntek.
  

Rohanó napok

   "Tudjátok, Kedveseim, mi minden történt Veletek, velünk abban az évben?"- kezdem majd a mesélést... De mennyivel könnyebb lenne, ha lenne időm mind le is írni, amíg élénken él az emlékezetemben. Mert egy hét alatt is annyi kedves, megható, vagy átgondolandó kis esemény történik!

  Múlt szombaton reggel Andris hazaért a konferenciáról. Az éjszakát a hálókocsis vonaton töltötte, hozott a gyerekeknek madárlátta reggelit, nagy volt az öröm, hogy megint itthon van. Ebéd után pedig megérkezett Apapi is, aki Salzburgból hazafelé ugrott be hozzánk megpihenni. Nálunk is aludt, másnap délután folytatta az utat. Nagyon örültünk neki. Szombaton nagyokat mesélt, játszott a két nagyobbal, Jancsinak verseket mondott, mosolyogtak egymásra. Este pedig békésen beszélgettünk, fiatalkori emlékekről, gyerekekkel túrázásról, Amamiról, Dabasról. Vasárnap együtt sétáltunk a misére, ami meglepetésünkre ismét "Heuriger-messe" volt, a Mali nevű étterem kertjébe kellett elmennünk, ami egy kicsit távolabb esik tőlünk. A gyerekek jók voltak, hazafelé beugrottunk sütiért jutalomból, hazaérve rögtön meg is ették. A felnőttek önuralmat gyakorolva ebéd utánra hagyták, mire minden elfogyott, Apapi indult is a vonathoz, Andris vitte ki a pályaudvarra.

   A következő hétfő-kedd-szerda egy merő rohanás volt Andrisnak, éjszakázás hajnalig, rengeteg munka, de szerdán sikerült leadnia a pályázatot, amin dolgozott. A pályázati pénz, ha megnyeri, kutatásra és fizetés-kiegészítésre is fordítható lenne. Amit lehetett, megtett érte, most még imádkozni lehet, hogy a bírálók is kellőképp értékesnek lássák.
   Nekem otthon már egész jól mennek egyedül is a hétköznapok, a keddi balett kicsit stresszes három gyerekkel, de amúgy elvagyok velük. Erzsó megtanulta Jancsit cipelni, így néha egész máshol találom meg, mint ahol hagytam. Nagyon vigyáz rá, sírás még nem lett belőle, Jancsi örül, ha játszanak vele.

  
Aranyköpések múlt hétről:

Misi álmosan, nyűgösen feküdt a babzsákon, és búslakodva töprengett:
"Mama, engem miért fiúnak teremtett a Jóisten?"
"Miért, Miska, mi szerettél volna lenni?"
"Cserebogár!"
No, ezen nehéz segíteni, azért kicsit még beszélgettünk róla.
"De, Kincsem, a cserebogár nem él ám olyan hosszú ideig, mint az ember. Három évesen már nagyon öreg lennél, vagy már nem is élnél. Azért az kár lenne..."
"De akkor, ha már öreg lennék, akkor már biztosan lennének gyerekeim! Én nagyon szeretnék már gyerekeket! De ki lenne akkor a mamájuk? Azt még nem tudom, ki legyen a feleségem..."
Ebből azt szűrtem le, hogy mégis fiú lenne, ha cserebogár is...

Erzsó a gyerekszobában kisautózott Misivel. Egyszer kikiáltott nekem a konyhába:
"Mama, gyere, születésnapja van a versenyautónak! A gyerekszobában álljunk gratul!"

   Jancsi még csak azt mondja, hogy "Eőőő, heee, hikk", de azt nagyon kedvesen. És megtanult négykézlábra emelkedni, és ott hintáztatni magát. Ez szép teljesítmény alig négy hónaposan, a többiek jóval később kezdték. 
    A nagyon mostanában szeretnek habos vízben fürödni, a bojlerünk viszont nem elég nagy két kád vízhez, így a konyhában tudom csak fürdetni Jancsit, praktikusan a mosogatóban. Nagyon szereti, úgy látszik, mégis jobb érzés neki kevés vízben fürdeni, mint a nagyokkal...

  

Jancsi-tudomány 4 hónaposan

   Szegény Jancsi naplójába sokkal kevesebb bejegyzés kerül, mint a nagyokéba, egyszerűen nem jutok hozzá. Pedig Ő is nő, ügyesedik, fejlődik, én pedig mindent el fogok felejteni, ha le nem írom. Most először ide, aztán alkalomadtán a naplóba is...

   Rengeteget mosolyog. Bárkire, aki ránéz, de a családtagokra különösen kedvesen. Ha más kezében van, és engem meglát, akkor nem csak, hogy mosolyog, de próbál átugrani hozzám, feszíti a hátát, rúgkapál. Már maga is szeretne kapcsolatot teremteni, vigyorog, mondikál, amíg a kiszemelt felnőtt rá nem néz.

   A testvéreivel, vagy bárkivel, aki mellé ül, nagyon szívesen játszik. Ha valamit elé tartunk, azt igyekszik elkapni, megmarkolni, újabban már a szájába tömni is. Nagy öröm volt, amikor először sikerült megfognia valamit, így sokkal jobban eljátszik már egyedül is, velünk is. Ébren, ha nem kézben van, legjobban a hátán szeret feküdni, de hason is szépen fent tudja tartani a fejét, így szokott könyvet nézegetni, vagy a többieket figyelni.
  Hasról hátra bármikor átfordul, hátról oldalra is sikerült már párszor.
Nagyon szereti az éneklős, mondókázós játékokat, amikor kezét-lábát mozgatom, vagy simogatom. Ezeket Erzsó is nagyon szívesen próbálgatja vele. Misi is sokat ül mellette, szemeznek, meg beszél hozzá, Jancsi meg a maga kis hangocskáival válaszol.

   Szépen kialakult a napi ritmusa, délelőtt is, délután is kétszer alszik, egy rövidet, egy hosszabbat. Este a három gyereket egyszerre tesszük le aludni fél nyolc táján. Jancsi is szépen elalszik a többiekkel. Éjjel még szívesen megszoptatom, általában egyszer kel 4 körül, de néha kétszer, és olyan is többször előfordult már, hogy reggel 6-ig nem is ébredt fel. Ez a cél, de egyelőre nem erőltetem.
   Eddig egyszer kapott cumisüvegből enni, egyébként anyatejen él. Akkor kicsit megijedtem, hogy nem kevés-e a tej, és kipróbáltam, kér-e pótlást. Valamennyit ivott, de nem sokat, másnapra pedig a kevés tej problémája megoldódott. Úgy látszik, növekedési ugrás volt, hirtelen többet kért, kellett pár nap, hogy hozzáigazodjon a termelés.

   Nagyon jó, hogy itthon kialakulhatott a napirendje, nem rángatjuk ide-oda, mint nyáron. Megbékélt, mosolygós, elégedett. Persze van sírósabb napja, amit nehezen viselek, de ez egyre ritkább. Ha sír, a nagyok befogják a fülüket, vagy egészen elbújnak az ágyukban a paplan alá. Általában elég egyértelmű, hogy miért sír, ha éhes, továbbra is azt sírja, hogy hehe-hehe, feszíti magát, ha azt szeretné, hogy felvegyük. Fürödni nem igazán szeret mostanában, talán, mert hideg van a lakásban.

61 cm, 5.8 kg, barna szemű, egyre kopaszabb.

Ilyen:

Potsdam, Jahrestagung Gesellschaft für Ökologie

I´m like a candle burning at both of its ends,
I´m like a diver rising and having the bends,
I´m an animal running inside a cage,
I think I am coming of age.

Oh Lord, come down and carry me home,
I´m dying for love and I´m dying alone,
I´m starting to crack under all this pressure,
I´m pushing myself beyond measure.

I´m doing all this for the sake of my girl,
I´m working so hard to save the world,
I´m trying to make myself bettter

Tomorrow I´m leaving and going again,
I´m spending the night inside of a train,
I´ll be back and we´ll all be together

Hétvége, kirándulás a Sophienalpéra

  Andris a múlt héten nagyon sokat dolgozott, péntek este (este? hihi) háromra ért haza. Én is csak egykor hagytam abba a takarítást, utána pedig kétszer keltem etetni. Ennek megfelelően fáradtak voltunk szombaton. Délelőtt egy előre bejelentkezett statisztikus kérdéseire válaszolgattunk, ebéd, aztán elindultunk kirándulni. Alvás ide vagy oda, ezt a gyönyörű, napsütéses őszi napot nem lehetett kihagyni.
  A gyerekek  kérték, hogy játszótér is legyen, mi pedig erdőt és kirándulást szerettünk volna, így esett a választásunk a Sophienalpéra.
Az első, amit megláttunk, egy kicsi bálázógép volt, amit egy nem sokkal nagyobb traktor húzott, a bálák is elég aprók voltak, a gyerekek le is huppantak rájuk, mert meg kellett figyelni, hogy is történik a bálázás. Jancsi pedig életében először arccal kifelé ringatózott a kenguruban, ami sokak szerint nem ideális, Ő viszont nagyon szeret nézelődni, a karomban is jobban szeret kifelé nézni. A manduca (arccal felém, szorosan hozzám simulva van benne Jancsi, egészséges csípőtartást biztosító hordozó, amit én nagyon szeretek) csak akkor jó, amikor alvásra is van remény, de most nagyot aludt indulás előtt...

A gyerekek az utat végig futva, forogva, bohóckodva tették meg. A Mostalmhoz érve megrohanták a játszóteret, Erzsó szerepjátékozott a mászókán, Misi csúszdázott, hintázott, néha beszállt Erzsóval a játékba. A legjobban azt élvezte, amikor egy tarktorkerék-hintán ketten hintáztunk állva. Nekem a mászóka tetszett legjobban, igazi régi fémmászókák voltak, mint kiskoromban az óvodában.

   Megittunk egy-egy mustot is, Andris szőlőt, jó édeset, én meg almát, jó savanyút. Az édeset jobban szeretem, de Andris zavarában ilyet rendelt. A gyerekek pedig kaptak egy-egy jégkrémet. Aztán visszaútra én is kaptam egyet, persze abba is belenyalakodtak ők is.
   A visszaúton már nehezebb volt szaladásra bírni őket, először jelzéseket kerestünk, aztán árnyékos illetve napos részeket, padokat, aztán Misi kezét fogva pörögve, énekelve vonultunk. Andris pedig fejenként öt dobálással kecsegtette a hiszti nélkül kirándulókat. Amit meg is kaptak. Sőt, még forgatás is volt. Jó kis kirándulás volt, sajnos még eléggé hangsúlyos a "kis", szeretnénk, ha több km-t mehetnénk már. És bírnák is, inkább csak Erzsó lustálkodna... De ez alkalomról alkalomra fejlődik, jó, hogy kijutottunk.

 Vasárnap a szentmise a templomkertben volt, utána grillezéssel, és csellóztam is. Jancsi a mise közepéig tekergett Andris kezében, aztán a prédikáció alatt letámasztottam a csellót, mindenki orra előtt elballagtam Jancsiért, és a kert egyik rejtett zugában letettem a földre aludni. A takarója azért alatta volt. Nem volt hosszú a prédikáció, szegény Herr Pfarrer rosszul volt aznap, mégis visszaértem a felajánlási énekre csellózni, Jancsinak másfél percre kellettem csak. 
  A temlomkerti ebédet megnehezítette a potyogó érett bodzabogyó-áradat, szegény ruhám megjárta, remélem, kijön még belőle, most volt rajtam először. 
   Délután Andris nagyot aludt, később kiköltöztette a bicikliket a garázsba, persze mindnek felfújta a kerekét közben, játszott a nagyokkal, végre egy igazi hétvége!
  
  Este pedig felszállt a vonatra, és reggelre Berlinbe is ért.

Megint nem...

   Ma derült ki, hogy ebben a félévben sem indul a képzés, amit úgy szeretnék elvégezni.
Eléggé el vagyok keseredve miatta, nagyon számítottam rá, szokásomhoz híven magam előtt láttam a következő pár évet. Újratervezés... De merre?

   Már egyszer jelentkeztem korábban is. Amikor kiderült, hogy nem értük el a minimális létszámot, Andrissal leültünk Grinzingben egy hangulatos heurigerben, és szépen átgondoltuk a lehetőségeinket. A vége az lett, hogy eldöntöttük, pár hónap múlva örömmel fogadnánk a harmadik babát, ha Isten is úgy akarja. Jancsi meg is született, ahogy terveztük. A képzésről akkor nem mondtam le, csak későbbre halasztottam magamban.

   Most azon gondolkozom, ez-e az én utam, vagy tovább kéne keresgélnem.
Orvosként dolgozni egyelőre reménytelen, a szakképzés 3-5 éve alatt szinte egyáltalán nem látnám a gyerekeimet. Tihany ebből a szempontból nem ideális lakhely egy kezdő orvosnak.
Valamit pedig mégis szeretnék dolgozni, ha Jancsi két évvel nagyobb lesz. Valami olyat, ahol jól érzem magam, megbecsülnek, szükség van az eszemre, mégsem emészt fel teljesen, sem lelkileg, sem az időmet. Vagyis részmunkaidőben gondolkodom. De még azt sem tudom, merre induljak. Ha valamit tanulni szeretnék, - és szeretnék - akkor azt legkésőbb következő félévben el kellene kezdenem.

   Ötleteket, imákat örömmel fogadok!

Nyár 1. Vidra tábor

   A nyár nyaralós része július második felében kezdődött, addig a gyerekek szépen eljártak az óvodába, élvezték, hogy egyre kevesebben vannak, így egyre több figyelem jut rájuk.
Én meg nagyon jól éreztem magam Jancsival, a szabad délelőttökkel, és a hozzám látogató segítségekkel. Az utolsó hétre Fanni és Petyó jöttek el felszerelkezve megcímzendő esküvői meghívókkal, leadandó dolgozatokkal. Nagyon örültem nekik, jó volt velük lenni, beszélgetni, a gyerekek is boldogok voltak persze.

Öt hétre kellett bepakolnom, de úgy, hogy abban Vidra-tábor (gumicsizma, kisbalta, kint levős ruha), esküvő, sok Balaton, és egyébként is minden lesz. Nem volt egyszerű feladat, a kis Fabiánk ugyan eddig is mindent elnyelt, de öten ennyi időre még sosem próbáltunk beférni. Sokat segített a tudat, hogy Tihanyban a barátaink segítenek, amiben tudnak, utazóágyat pl. nem kellett bezsúfolnunk. Nincs is nekünk. A gyerekbicikliket már előre elküldtem Mamácskával, aki derekasan le is szállította őket Tihanyba, két körben, mert az egyik ajándék volt, és Andris elrejtette a Vadkörte utcában, persze erről Mamácska nem tudott, egy biciklit talált, azt vitte. No, de a pakolás így a három gyerekkel, dolgozó Andrissal csak nyögve-döcögve haladt, végül egy éjszakával később tudtunk csak elindulni. Legalább találkoztunk Marciékkal, akik nálunk aludtak aznap.

    A Vidra tábort én szerveztem. Főleg. Mert segített Berci is, Andris is, Jankó papi is. Mégis az lett a vége, hogy a szálláshelyet megszerveztük szépen, a többit meg halasztgattam. Alakult a terv, sok energiát fektettem bele, mégis, amikor még utolsó előtti este is jöttek a nagyon logikus kérdések:  hova megyünk pontosan, kell-e polifoam, stb, úgy éreztem, ezt bizony nem sikerült úgy megcsinálnom, ahogy magamtól elvártam.
Igen, fölé becsültem, nem csak az erőmet, de az erre fordítható időmet, lelkesedésemet, lélekjelenlétemet a három apró mellett. A nyelvvizsgával nem is számoltam, mikor elvállaltam, sőt kértem, hogy én szervezhessem a tábort.

    Markócon voltunk (szállásunk Drávafokon a Fodor-kúria), gyönyörű út Bécsből odáig, nyílegyenesen dél felé, át az egész országon. Közben Tihanyban megálltunk a piacon ebédelni. Végre nyár, végre Magyarország!
    A tábor témája szerint űrkutatók voltunk az Űrállomáson, kutatócsoportokra, illetve nemzetekre beosztva (NASA, ESA, RosCosmos). A világra magunk körül próbáltunk úgy tekinteni, mint amit először látunk, mintha idegen bolygó lenne. A földönkívüliek (gyermekeink) viselkedését tanulmányoztuk, primitívebb bolygólakókról (állatok, amit csak találtunk) fényképeket készítettünk, otthon maradott társainknak blogot írtunk. Délelőttönként próbagazdaságunkban próbáltgattuk, lehet-e a földihez hasonló növényeket termeszteni - vendéglátónk gyümölcsészetében, gyümölcsényében, kertjében dolgoztunk. A fiúk férfimunkát végeztek: többek között galagonyát irtottak, fát hasogattak, trágyát terítettek, almát ritkítottak, vesszőkerítést fontak. A kezük a galagonyát meg is sínylette, akit megszúrt, annak jól bedagadt a keze. A lányok a kertben kapáltak, kukoricát morzsoltak, magokat gyűjtöttek és tisztogattak, gyümölcsöt szedtek, búzát pelyhesítettek, stb.
A gyerekek élvezték, ők is párszor kijöhettek, segíthettek, amiben tudtak. A munkához reggel hatra próbáltunk kiérni Markócra, hogy a hőség előtt is tudjunk már dolgozni. Ebédig pont elég is volt...
   Jó és mély beszélgetések alakultak ki, játszottunk, egyszer strandoltunk is, kerestük a Drávát, de csak szúnyogok hadát találtuk - másnap Andrissal eljutottunk a vízhez is, egy elágazásnál rossz irányt vettünk az első próbálkozásnál.
   Végül Andris szerint elégedettek lehettünk a táborral. Én végig nem tudtam letenni a feszültséget, amit az okozott, hogy kevésbé tudtam megszervezni, mint szerettem volna.
   Nagyon jó volt viszont végre együtt lenni a Vidrákkal! Nagyon fontos része az életünknek ez a közösség.