A nyár nyaralós része július második felében kezdődött, addig a gyerekek szépen eljártak az óvodába, élvezték, hogy egyre kevesebben vannak, így egyre több figyelem jut rájuk.
Én meg nagyon jól éreztem magam Jancsival, a szabad délelőttökkel, és a hozzám látogató segítségekkel. Az utolsó hétre Fanni és Petyó jöttek el felszerelkezve megcímzendő esküvői meghívókkal, leadandó dolgozatokkal. Nagyon örültem nekik, jó volt velük lenni, beszélgetni, a gyerekek is boldogok voltak persze.
Öt hétre kellett bepakolnom, de úgy, hogy abban Vidra-tábor (gumicsizma, kisbalta, kint levős ruha), esküvő, sok Balaton, és egyébként is minden lesz. Nem volt egyszerű feladat, a kis Fabiánk ugyan eddig is mindent elnyelt, de öten ennyi időre még sosem próbáltunk beférni. Sokat segített a tudat, hogy Tihanyban a barátaink segítenek, amiben tudnak, utazóágyat pl. nem kellett bezsúfolnunk. Nincs is nekünk. A gyerekbicikliket már előre elküldtem Mamácskával, aki derekasan le is szállította őket Tihanyba, két körben, mert az egyik ajándék volt, és Andris elrejtette a Vadkörte utcában, persze erről Mamácska nem tudott, egy biciklit talált, azt vitte. No, de a pakolás így a három gyerekkel, dolgozó Andrissal csak nyögve-döcögve haladt, végül egy éjszakával később tudtunk csak elindulni. Legalább találkoztunk Marciékkal, akik nálunk aludtak aznap.
A Vidra tábort én szerveztem. Főleg. Mert segített Berci is, Andris is, Jankó papi is. Mégis az lett a vége, hogy a szálláshelyet megszerveztük szépen, a többit meg halasztgattam. Alakult a terv, sok energiát fektettem bele, mégis, amikor még utolsó előtti este is jöttek a nagyon logikus kérdések: hova megyünk pontosan, kell-e polifoam, stb, úgy éreztem, ezt bizony nem sikerült úgy megcsinálnom, ahogy magamtól elvártam.
Igen, fölé becsültem, nem csak az erőmet, de az erre fordítható időmet, lelkesedésemet, lélekjelenlétemet a három apró mellett. A nyelvvizsgával nem is számoltam, mikor elvállaltam, sőt kértem, hogy én szervezhessem a tábort.
Markócon voltunk (szállásunk Drávafokon a Fodor-kúria), gyönyörű út Bécsből odáig, nyílegyenesen dél felé, át az egész országon. Közben Tihanyban megálltunk a piacon ebédelni. Végre nyár, végre Magyarország!
A tábor témája szerint űrkutatók voltunk az Űrállomáson, kutatócsoportokra, illetve nemzetekre beosztva (NASA, ESA, RosCosmos). A világra magunk körül próbáltunk úgy tekinteni, mint amit először látunk, mintha idegen bolygó lenne. A földönkívüliek (gyermekeink) viselkedését tanulmányoztuk, primitívebb bolygólakókról (állatok, amit csak találtunk) fényképeket készítettünk, otthon maradott társainknak blogot írtunk. Délelőttönként próbagazdaságunkban próbáltgattuk, lehet-e a földihez hasonló növényeket termeszteni - vendéglátónk gyümölcsészetében, gyümölcsényében, kertjében dolgoztunk. A fiúk férfimunkát végeztek: többek között galagonyát irtottak, fát hasogattak, trágyát terítettek, almát ritkítottak, vesszőkerítést fontak. A kezük a galagonyát meg is sínylette, akit megszúrt, annak jól bedagadt a keze. A lányok a kertben kapáltak, kukoricát morzsoltak, magokat gyűjtöttek és tisztogattak, gyümölcsöt szedtek, búzát pelyhesítettek, stb.
A gyerekek élvezték, ők is párszor kijöhettek, segíthettek, amiben tudtak. A munkához reggel hatra próbáltunk kiérni Markócra, hogy a hőség előtt is tudjunk már dolgozni. Ebédig pont elég is volt...
Jó és mély beszélgetések alakultak ki, játszottunk, egyszer strandoltunk is, kerestük a Drávát, de csak szúnyogok hadát találtuk - másnap Andrissal eljutottunk a vízhez is, egy elágazásnál rossz irányt vettünk az első próbálkozásnál.
Végül Andris szerint elégedettek lehettünk a táborral. Én végig nem tudtam letenni a feszültséget, amit az okozott, hogy kevésbé tudtam megszervezni, mint szerettem volna.
Nagyon jó volt viszont végre együtt lenni a Vidrákkal! Nagyon fontos része az életünknek ez a közösség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése